Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 26. kedd, Dömötör

„Egészséges és Aktív Időskor” önkéntesekkel

Újbuda   |   2016, november 22 - 13:24
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata - a Norvég Alaphoz benyújtott pályázat részeként - tervezi, hogy új, kísérleti, szervezeti modellt dolgoz ki, melynek keretében 60 év felettieknek nyújt támogatást önkéntesek tevékenységével. Ehhez fel kell készíteni az önkénteseket, képzésüket az OKT-FULL Tanácsadó Kft. végzi.

A jelentkezők a szükséges kompetenciákat és készségeket tanácsadók segítségével sajátíthatják el az új Kérő utcai központban - mondta lapunknak Szili Tamás, az OKT-FULL Tanácsadó Kft., szakmai vezetője. A felkészítő képzés után tíz-tizenöt ember vállal önkéntes munkát, hogy segítséget nyújtson a kerületben élő időseknek. Azon túl, hogy ezzel javítani lehet a házi ellátás színvonalát, aktívabbá, tartalmasabbá lehet tenni a 60 felettiek mindennapjait. - Ennek érdekében a Kérő utcai új központban innovatív és hiánypótló szolgáltatásokat is bevezetnek - hangsúlyozta Molnár László, alpolgármester.
Mindezt az teszi lehetővé, hogy az „Egészséges és aktív időskor” című projektben összesen közel 1,1 millió eurónyi támogatást nyert el a Norvég Alaptól Újbuda Önkormányzata, Debrecen Önkormányzata, a Hódmezővásárhelyen működő Állami Egészségügyi Központ, az Önkéntes Alapítvány, valamint egy norvég város önkormányzata. - Az Újbudának juttatott összeg (mintegy 250 millió forint) egy részéből újult meg a Kérő utcai központ, ahol például az önkéntesek is elsajátíthatják az idős gondozással kapcsolatos tudnivalókat - részletezte Győrffyné Molnár Ilona, a projekt szakmai vezetője. Toldi Tamás, idősügyi referens szerint a képzés ideális esetben 10-15 fős keretek között zajlik, hogy megvalósulhasson az interaktív, gyakorlati példákra és közös tudáscserére épülő kiscsoportos tanulás.

Az egyik jelentkező, Gábor Tamás több mint 30 évig dolgozott vegyészmérnökként, elsősorban a műszaki dolgokhoz van érzéke, ebben tud majd hathatós segítséget nyújtani akár a Kérő utcai új központban akár az idősek otthonában.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Mindent a gyerekről  

Tömegesen jelenik meg a hanyag tartás és a lúdtalp már a legfiatalabb korban – derült ki a Szent Kristóf Szakrendelő gyerekeknek szóló szűrő és tanácsadó napján, ahol a mozgásszervi problémák mellett számos egyéb panasszal foglalkoztak.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.