Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 29. kedd, Mihály

Elhízás elleni napot tartanak a Szent Imre kórházban

Újbuda   |   2015, május 15 - 13:41
Nyomtatóbarát változatSend by email

Május 22-én pénteken 9-13 óráig „FOGJUNK ÖSSZE, MOMOT-tal AZ ELHÍZÁS ELLEN” címmel, Országos Szűrőnapot szervez a hazai Obezitológus Hálózat bevonásával a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT).

Az Európai Elhízás Elleni Nap központi rendezvényre a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban (XI. Budapest, Tétényi út 12-16. „K” épület földszint) kerül sor az Országos Obezitológiai Centrum támogatásával. A rendezvényeken ingyenes szűrővizsgálatokat végeznek többek között az elhízás és kísérőbetegségek területén (testzsír, BMI, haskörfogat, koleszterin, vérnyomás és vércukor meghatározás, boka-kar index mérés), valamint előadásokra (elhízás, magasvérnyomás betegség, magas koleszterin szint témában), orvosi és diétás tanácsadásokra is sor kerül.

A MOMOT felhívást tett közzé az ország kórházaihoz, hogy tartsanak ezen a napon hasonló rendezvényeket, melyre eddig 27 kórház is jelentkezett. Magyarország jelenleg harmadik helyen áll az elhízás gyakoriságának világranglistáján.

Magyarországon a felnőttek 65 százaléka túlsúlyos vagy elhízott

Magyarországon tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított, a nők 62 százalékának, a férfiak 67 százalékának, összesen mintegy 5 millió embernek volt súlytöbblete - derült ki az országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatból. A reprezentatív vizsgálat - amelynek keretében ezer felnőtt lakos adatait elemezték - azt mutatta, hogy az életkorral nő a túlsúlyosak és az elhízottak aránya. A fiatal nők több mint harmada, a középkorúak kétharmada, az idősek több mint háromnegyede súlyfelesleggel küzd. A fiatal férfiak kétötöde, a középkorúak háromnegyede, az idősek több mint négyötöde túlsúlyos vagy elhízott - olvasható az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OÉTI) közleményben. A tápláltsági állapot másik jellemzője a haskörfogat, ha ez az érték a nőknél 88 centiméternél, a férfiaknál pedig 102 centiméternél több, akkor a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata is nagyobb.
A 2014-es felmérés szerint egy átlagos felnőtt magyar nőnek 91, egy férfinak 98 centiméter volt a haskörfogata. Míg a fiataloknál mért értékek a normál tartományba esnek, addig egy átlagos középkorú nő már hasi elhízottnak számít. Ugrásszerű a növekedés a középkorúak körében: a 35-64 éves magyar nőknek átlagosan 11 centiméterrel, a magyar férfiaknak 13 centiméterrel nagyobb a haskörfogatuk. Ehhez 65 év felett a nőknél plusz 7 centiméter, a férfiaknál 4 centiméter adódik.

Magyarországon az 1980-as évek után a sovány és a normál testalkatúak aránya 45 százalékról 35 százalékra csökkent, vagyis ugyanennyivel nőtt a túlsúlyosak és az elhízottak aránya. De míg 1988-ban a felnőtteknek csak 16 százaléka volt elhízott, addig 2014-re az arányuk megduplázódott: háromból egy felnőtt elhízott és egy túlsúlyos.
A vizsgálat célja az volt, hogy megismerjék a felnőttek táplálkozási szokásait, tápanyag-ellátottságát, és újbóli mérésekkel határozzák meg a túlsúly, az alultápláltság és a hasi elhízás előfordulását, hogy nyomon kövessék ezek időbeli változását.
A közleményben az olvasható, hogy a magyarok egészségi állapota rosszabb sok más európai országban élőéhez képest. Az egészség terén igen fontos a szerepe az életmódnak, kiemelten a táplálkozásnak és az egészséges testsúly megtartásának. Egészséges életmóddal megelőzhető a szív- és érrendszeri betegségek majdnem háromnegyede, a daganatos betegségek egyharmada, és az egészségben töltött élet meghosszabbítható

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

A BEAC kosarasai megkezdték az idényt

A BEAC sikereinek a szurkolók is egyre inkább örülnek a Gabányiban, most már lehet menni drukkolni az NB1-es lányoknak, akik október 3-án a DVTK ellen, hazai pályán kezdik meg a bajnokságot.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.