Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 18. csütörtök, Frigyes

Elismerés a tanulmányi versenyekért

Újbuda   |   2018, május 18 - 12:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kiemelkedő eredményeket értek el a kerületi iskolások a fővárosi és az újbudai tanulmányi versenyeken. A legjobbakat külön ünnepségen díjazta az önkormányzat, az okleveleket és jutalomkönyveket Molnár László alpolgármester adta át. Az újbudai diákok különösen jól szerepeltek a matematikai, az informatikai és a helyesírási versenyeken.

Több újbudai diák is bejutott és ért el jó eredményt a fővárosi matematikai, illetve helyesírási tanulmányi versenyeken, az egyik alsós tanuló negyedik lett a budapesti helyesírási megmérettetésen. Az informatika verseny feladatai között szövegszerkesztéssel grafikai megoldásokkal, excel- és power point kezeléssel kapcsolatos kérdések voltak.

Gyurcsó Gyuláné, az Újbudai Pedagógiai Intézet vezetője elmondta: az újbudai történelem tesztek több szempontból eltértek az országosoktól, azok nem csak a lexikális tudást, hanem a gyerekek kreativitását is mérték.

Újbuda Önkormányzata ünnepségen díjazta a tanulmányi versenyek legjobbjait, a díjkiosztón nem csak a kerületi versenyek dobogósait jutalmazták, hanem azokat is, akik 90 százalék felett teljesítettek. Mindannyian oklevelet és könyvet vehettek át Molnár László alpolgármestertől, aki hangsúlyozta: az önkormányzat nagy gondot fordít a tehetséggondozásra, részben ennek is köszönhető, hogy a kerületi diákok kimagaslóan teljesítenek a tanulmányi versenyeken.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orgonák éjszakája a 4-es metróban

A 4-es metró megállói nem csak építészeti szempontból kiemelkedőek, de kultúraközvetítő szerepük is tagadhatatlan, hiszen átadásuk óta számtalan zenei és irodalmi rendezvény helyszínéül szolgáltak már eddig is. Örömmel tudatjuk, hogy zenekedvelő utasaink számára az idei nyár sem telik metrókoncert nélkül, bár a megvalósulás nem mondható éppen hagyományosnak.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.