Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Fejlesztik a katonaiattasé-hálózatot

Újbuda   |   2017, június 28 - 08:58
Nyomtatóbarát változatSend by email
A Magyar Honvédség minden területét érintő fejlesztések keretében a katonaiattasé-hálózat bővítését is folytatják - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter a véderő-, katonai és légügyi attasék éves értekezletén.

Az eseményen Kovács József, a Katonai Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója elmondta: a katonai diplomáciai hálózatot érintő fejlesztések és bővítések 2020-ig folytatódnak. Simicskó István az értekezlet szünetében tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség "folyamatos mélyrepülésben volt", s ez a katonai diplomáciát is érintette, több attaséhivatalt is bezártak. Ezt a trendet szeretnék megfordítani - fűzte hozzá, jelezve: tavaly Zágrábban újranyitották a katonaiattasé-hivatalt. Idén Pozsonyban és Prágában nyitják újra a hivatalt, jövőre pedig Bécsben és Szkopjéban fejlesztik tovább a katonai diplomáciai hálózatot.
A honvédelmi miniszter előadásában felidézte: a világ, s a biztonsági helyzet is megváltozott. Erre olyan újabb és újabb kihívások figyelmeztetnek, mint a Brexit, a tömeges illegális migráció, s az európai nagyvárosokban és másutt napi szinten elkövetett terrortámadások. Szerinte az Európai Unió válsága egyben civilizációs válság is: látható, hogy a nyugati civilizáció befolyása csökken, miközben Ázsia dominanciája egyre erősebb. Az iszlám világot demográfiai növekedés jellemzi, míg a keresztény hívek száma világszerte csökken - jegyezte meg.
A miniszter fontos kérdésnek nevezte, hogy az iszlám világból Európát elözönlő migránsok mire lesznek képesek Európában, s hogy Európa képes-e modernizálni az iszlám világát. Simicskó István szerint viszont a már Európában lévő második, harmadik generációs bevándorlók nem tudtak "modernizálódni", integrálódni a nyugati világba.
A világ megértése is bonyolultabbá vált - vélekedett a miniszter, ezzel együtt képmutatásnak nevezte, hogy az Európai Unió vezető államai, s a brüsszeli vezetés nem képes felismerni a bajokat. Simicskó István kiemelte: közösen meg kell védeni az európai értékeket. Ezt szorgalmazza a V4-es országokkal, valamint annak kibővített együttműködésében Horvátországgal, Szlovéniával, Ausztriával együtt Magyarország.
Simicskó István szerint Közép-Európában hasonló módon érzékelik a veszélyeket, és hasonló megoldásokat kínálnak a térség, s Európa biztonságának védelmére is. A miniszter kiemelte továbbá, hogy az Egyesült Államok bevándorláspolitikája is hasonló Magyarországéhoz: a migráció okozta veszélyeket és a terrorizmus elleni fellépést is hasonlóan látják.
A honvédelmi miniszter az attaséknak tartott értekezleten azt hangsúlyozta: biztonságpolitikai szempontból a világ új szakaszba lépett, és az új típusú biztonsági kihívásokra nem lehet rutinszerűen reagálni. Simicskó István azt mondta: a modern világban a katonai biztonságban kulcsszerepe van a modern technológiának, de "a legfontosabb az ember", ezért a Magyar Honvédség katonáinak, attaséinak felkészültségére a legmesszebbmenőkig számítanak.
Kifejtette: kiemelt szempont, hogy a modern hadviselési kultúrára felvértezzék a honvédséget, a Zrínyi 2026 elnevezésű honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében szinte valamennyi fegyvernemet megerősítik. Példaként említette, hogy a tízéves fejlesztési terv a légiszállítás, a helikopterképesség, a légtérvédelem és a kibervédelem területére is kiterjed. A tervek között szerepel a hadiipari kapacitások növelése a fegyver- és lőszergyártásban, s a budapesti honvédkórház fejlesztése és bővítése is napirenden van - közölte a miniszter.
Ezen felül az állampolgárok felé is szeretnének nyitni: az önkéntes tartalékos rendszer újjászervezéséhez toborzó kampányt indítanak. A cél, hogy minden járásban felállítsanak egy területvédelmi önkéntes tartalékos századot - jelezte.
A Magyar Honvédség fejlesztése Magyarország biztonságának növelését garantálja - emelte ki Simicskó István, aki reményét fejezte ki, hogy a Zrínyi 2026 fejlesztési terv végeztével ütőképes haderő lesz a Magyar Honvédség, ami az Európai Unió és a NATO erősítését is szolgálja.

MTI