Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Fél évszázad két felvonásban a Keveháza utcában

Újbuda   |   2017, október 26 - 12:28
Nyomtatóbarát változatSend by email

Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium Keveháza utcai telephelye október 25-én. A Kelenföld Montázs Központban tartott rendezvényen a diákok és tanáraik mellett Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő is részt vett.

A 2007 óta Montessori pedagógiai módszert alkalmazó oktatási intézmény jubileumi ünnepségét Hoffmann Tamás polgármester nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy az 50 éves fennállását ünneplő iskola alapintézménye a kerületi oktatásnak, megköszönte, hogy a dolgozók munkájukkal hozzájárultak a sikeres működéshez, és reményei szerint a jövőben még sok szép születésnapot ünnepelnek a Keveháza utcai diákok és tanáraik.

Sirkóné Belle Ágnes igazgatóhelyettes az intézmény korábbi vezetőjét, Kellner Dénesnét köszöntötte, aki beszédében visszaemlékezett az elmúlt évtizedekre. Bánáti István, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium igazgatója is a Keveháza utcában tanult, öregdiákként felidézte az iskola történetét.
A diákok zenés, táncos bemutatókkal, színpadi programokkal ünnepelték az elmúlt 50 évet. Az intézményben tanuló fiával együtt lépett fel Bársony Attila zenész, továbbá Novák Péter énekes-műsorvezető is meglepetéssel készült. Az ünneplésbe a szülőket is bevonták: videofilmeket készítettek az iskoláról, segítettek az előadás díszleteinek, jelmezeinek elkészítését, kiállítást rendeztek be a Keveháza utcai épületben az elmúlt évek kultikus tárgyaiból, illetve közreműködnek egy „50 év ízei” címmel hamarosan megjelenő receptkönyv összeállításában is.

D. B. S.