Kerületünkben jelenleg 465 kutyapiszok összegyűjtésére szolgáló edényzet található, többek között minden kutyafuttatóban. A fenntartó Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. hetente kétszer, de bejelentés esetén többször is üríti ezeket az edényeket, amelyek mellé évente több mint kétmillió gyűjtőzacskót helyeznek ki. A meglévő edényeket szükség szerint felújítják, cserélik, valamint újakat telepítenek, ahol erre szükség van.
Kutyafuttatók a kerületben
Újbudán jelenleg 12 elkerített kutyafuttató található, karbantartásuk, a szemetesek ürítése folyamatos. Ezeken a területeken különböző agilityfelszerelések, akadálypályák adnak lehetőséget gyakorlatoztatásra, az ebek ügyességi, illetve erőnléti edzésére.
A gazdák kutyáik testméretének megfelelő futtatót is választhatnak, hiszen három-három területet kifejezetten a kis-, illetve a nagytestű ebeknek tartanak fenn.
A kutyafuttatóknál 2016 novemberében helyezett ki az önkormányzat háromféle „Együtt, békésen” mottójú táblát, az ÁlmosFelhő Kutyajólét fényképes anyagaival, amelyek az ebek nevelését, testbeszédüknek megértését és a futtatókban felmerülő helyzetek kezelését segítik.
A kutyaürülék milliónyi olyan élősködőt hordoz, amely az emberre is veszélyes fertőzéseket terjeszt, ráadásul nem is friss formájában a legveszélyesebb, hanem amikor már megszáradt. Különösen a pora terjeszthet kórokozókat, és elsősorban a gyermekeket veszélyezteti, hiszen ők mozognak leginkább talajközelben a kertekben, játszótereken és parkokban. Ahol a gazdik összeszedik a kutyapiszkot, ott minimálisra csökkenthető a fertőzésveszély. Továbbmérsékelhető a kockázat, ha a felelős állattartók rendszeresen kezelik háziállataikat az élősködők ellen. Kutyáknál és macskáknál is évente kétszer célszerű elvégeztetni a szűrővizsgálatokat. |