Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 19. szombat, Nándor

Feljegyzi az idősödő fákat a Budapesti Erdészet

Újbuda   |   2019, augusztus 13 - 16:40
Nyomtatóbarát változatSend by email

Adatbázist készít a lakott területek és az utak mentén található, idősödő fáiról a Pilisi Parkerdő Budapesti Erdészete.

A Pilisi Parkerdő Zrt. keddi közleménye szerint a felmérés már folyik, a szakemberek a következő hetekben megközelítőleg 10 ezer, a Budapesti Erdészet illetőségébe tartozó fát vizsgálnak és jelölnek meg Budapest, Budaörs, Budakeszi, Remeteszőlős, Törökbálint és Solymár határában, illetve útjai mentén, mintegy 43 kilométer hosszan.
Közölték, hogy szeptember végéig minden fa pontos GPS-koordinátája, fajtája, mérete és egy 1-től 6-ig terjedő skálán osztályozott állapota egyetlen adatbázisba kerül. Az adatok kiértékelését követően a szakemberek az erdészet 10 éves erdőgazdálkodási tervébe is beépítik, hogy mikor melyik fát kell ellenőrizni.
Az osztályzás alapján döntenek a potenciálisan veszélyes - például korhadt, elhalt - fák kivágásáról, de olyan eredmény is születhet, hogy elég 5-10 év múlva újra megvizsgálni az adott fát - tették hozzá.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Választási eredmények Újbudán  
 

Országosan 48,45 százalékos részvételi aránnyal zárult az október 13-án megrendezett önkormányzati választás. A XI. kerületi névjegyzékben szereplők több mint fele (57,83 százalék) ment el voksolni - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból. A választói akarat értelmében Dr. László Imre, a Momentum-Dk-Mszp-Párbeszéd-Lmp közös jelöltje lett Újbuda polgármestere, a főpolgármester-választást Karácsony Gergely nyerte, ugyancsak az ellenzéki összefogás (Momentum-Dk-Mszp-Párbeszéd-Lmp) pártjait képviselve. (Az adatok 100 százalékos feldogozottságúak, de az eredmények nem véglegesek.)

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.