Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Gyógyítani a szeretet erejével

Újbuda   |   2017, május 17 - 10:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

Szentimreváros egyik színes pontja a Dr. Batthyány-Strattmann László Orvos-kör Egyesület. Tevékenységének középpontjában a keresztény hitre alapozott egészségvédelem, a rászoruló embertársak felkarolása és a szakmai-lelki önképzés áll.

A kerületben tizennégy éve működik az imakör (2009 óta egyesület), amelynek névadóját, Batthyány-Strattmann Lászlót 2003. március 23-án a boldogok sorába emelte Szent II. János Pál pápa.

Jelen történelmi körülmények között kiemelt fontosságú keresztény értékeink megvédése és követendő példaként való felmutatása az élet minden területén, így az egészségügyben is – ehhez irányadó az orvos herceg élete. Egyesületünk alap célkitűzése, hogy tagjai ne csak hirdessék, hanem éljék is az evangéliumot, munkájukkal is az ő lelkiségét valósítsák meg. Ma már köztudott, hogy a világ fő mozgatója és energiaforrása a szeretet. Háziorvosi munkám során tapasztalom, hogy nagyon sok a szeretethiányban szenvedő „beteg”, pedig ez nem kerül semmibe. Sokszor egy pár megértő, jó szó is csodákra képes. Nekünk a gyógyító Krisztus irgalmát és szeretetét kell a betegágyhoz vinni, különösen a súlyos, gyógyíthatatlan embertársainkhoz. Nagyon lényeges, hogy ebben minél többen részt vegyünk, ezért szeretnénk, ha még több egészségügyi dolgozó csatlakozna hozzánk, különös tekintettel a fiatalokra, akik az utánpótlást jelentik.

Havi összejöveteleinken meghívott előadók fejlesztik szakmai felkészültségünket, illetve lelki hozzáállásunkat. Igyekszünk a tudomány mai állása szerinti újdonságokra felhívni a figyelmet. Batthyány doktor is egész életében képezte magát, hogy megfeleljen kora követelményeinek; európai hírű, kiváló szakember volt, aki mindig szem előtt tartotta a test és a lélek egységét a gyógyításban.

Kivesszük részünket az egészséges életmódra nevelésből is. Társadalmilag és az egyes emberek szintjén a legtöbbet az egészség megőrzésével, illetve a prevencióval nyerünk, ide értve a betegségek korai felismerését és kezelését is. Ennek érdekében szűrővizsgálatokat és orvosi tanácsadásokat szervezünk, ahol a szakorvosok széles köre áll a páciensek rendelkezésére.

Kiállunk az élet védelme mellett, mely a fogantatástól a természetes halálig tart. Valljuk, hogy ha betartjuk az Úr parancsolatait, boldog és kiegyensúlyozott élet vár ránk, szóba sem jöhet az abortusz vagy az eutanázia.

Szegénypasztorációs munkánk része a karácsonyi jótékonysági összejövetel, mely során tíz kisnyugdíjas embert és 6–8 szegény sorsú gyermeket ajándékozunk meg. Ezenkívül rendszeresen támogatjuk a Böjte Csaba atya alapította szovátai Szent József Gyermekotthont. A „szegények orvosa” kollégiumot alapított és tartott fenn Lakiteleken, hogy segítse a nehéz sorsú gyermekek továbbtanulását – amit a mai napig számon tartanak. A közelmúltban vendégünk, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke idézte fel az önzetlen példát.

Minden évben kórházlátogatással egybekötött zarándokutat szervezünk, idén Ausztriába megyünk. Komoly terveink vannak a névadónk életéről szóló játékfilm elkészíttetésére, amelyhez Koltay Gábor jóvoltából már a forgatókönyv is rendelkezésre áll, és aki a rendezést is elvállalta. Bízunk abban, hogy ezt az élet minden területén példaértékű kollégánkat, akiről Koltay azt írta, hogy „herceg volt az orvosok között és orvos a hercegek között”, minél több ember megismerheti.

Tavaly óta a Szent Imre-templomban kialakított csodálatos Batthyány-kápolnában is összejövünk. Az oltárkép és a márványtábla megvalósításában kiemelkedő szerepet játszott Mikecz Tibor szülész-nőgyógyász-onkológus főorvos, a kör alelnöke. A kápolna tervezése és kialakítása Urr Zsolt Ipoly plébános atya érdeme, az anyagi hozzájárulásáért pedig Újbuda Önkormányzatának lehetünk hálásak.

Nagy szeretettel várjuk sorainkba mindazokat a gyakorló, hívő keresztény kollégáinkat és leendő egészségügyi dolgozókat, akik tevőlegesen is vállalják a fenti lelkületű életet és munkát.

Faigl Ilona

elnök