Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Használt mobil gyűjtő a polgármesteri hivatalban

Újbuda   |   2021, június 7 - 10:04
Nyomtatóbarát változatSend by email

Negyedik éve fut a „Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány, amelyet a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdetett meg. A kampány egyre népszerűbb, 2018 óta több mint 640 helyszínen, összesen 2,5 tonna mobiltelefont gyűjtöttek a résztvevők.

Az akcióhoz idén XI. kerület is csatlakozott. Újbuda Polgármesteri Hivatalának épületében használt mobilgyűjtő található. Az együttműködés célja, hogy minél több adatmentes, már nem használható mobilkészüléket, és ezekhez használt töltőket vegyenek át adományként, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot, és segítve ezáltal a kongói főemlősök élőhelyének megmentését és a helyi közösségek életét. A használt készülékek kincset rejtenek, egyebek mellett 17 féle fémet lehet visszanyerni belőlük, például aranyat, ezüstöt, palládiumot, rezet. A mobiltelefonok előállításához szükséges nyersanyagok, például a koltán bányászata Afrikában veszélyeztetett fajok (pl. gorillák, bonobók és csimpánzok) élőhelyét, fennmaradását és a helyi közösségek érdekeit fenyegetik.
A gyűjtődobozba csak használt mobiltelefonok és telefontöltők dobhatók, egyéb elektronikai hulladékot ne tegyünk bele.