Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 12. csütörtök, Gabriella

Húsvéti köszöntés

Újbuda   |   2019, április 17 - 13:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is négy újbudai iskola vállalta, hogy elkészítik azokat a hímes tojásokat, amelyeket a kerületi vezetők a hagyományokhoz híven a kerületi idősellátásban részt vevőknek ajándékoznak.

Hoffmann Tamás polgármester az Újbudai Szociális Szolgálat Keveháza utcai, illetve Kenderesi úti idősek ellátásával foglalkozó intézményeibe vitte el az iskolások által készített meglepetéseket. Az idősklubok tagjai örömmel fogadták az ajándékkosarat és a hímes tojásokat, amelyeket egy-egy saját készítésű dísszel viszonoztak.

Hoffmann Tamás elmondta: minden évben örömmel viszik el az ajándékokat. A készülődés a gyerekeket arra tanítja, hogy akár ismeretlenül is fontos és jó törődni az idősekkel. Az idősklubok tagjainak pedig örömet tudnak szerezni a figyelmességükkel.

Újbudán 2011-ben indult a hagyomány, első alkalommal karácsony előtt ajándékozták meg saját munkáikkal az iskolások az idősellátásban részt vevőket. Néhány éve már húsvétkor is elviszik az önkormányzat vezetői és képviselői az egyedi, kézzel készült ajándékokat.

Idén Molnár László alpolgármester, Farkas Krisztina, Nagyné Antal Anikó, Turbók Jánosné, Wendlerné Pirigyi Katalin, Jankó István és Kerékgyártó Gábor önkormányzati képviselők is ellátogattak az idősekhez.

D. B. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Az Aranycsapat – és ami utána következik  

A diplomataként és futballistaként is ismert történész, Borsi-Kálmán Béla a Rákosi-korszak és a Kádár-rendszer történetének tükrében mutatja be a magyar labdarúgás sikeres korszakát és hanyatlását.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.