Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 18. hétfő, Lukács

Időseket segítő okosmegoldást teszteltek

Újbuda   |   2021, szeptember 23 - 15:12
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az idősek életében a kor előrehaladtával előbb-utóbb elindul a mentális hanyatlás folyamata; a memóriaromlás, a dezorientáció pedig számtalan veszélybe sodorhatja őket. Újbuda Önkormányzata az Interreg Central Europe finanszírozásával megvalósuló I Care Smart projekt részeként kreatív ötletpályázatot írt ki, amelyre időseknek szóló okosmegoldásokkal lehetett nevezni. Az egyik pályázó, a ForeStream az Újbudai Szociális Szolgálat épületében mutatta be időseknek szóló, kamerákra épülő rendszerét, amely képes egy személy lakáson belüli mozgásából következtetni arra, hogy az illető elindult-e a mentális hanyatlás útján.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Kajak-kenu: Kisbán Zsófia világbajnoki ezüstérmes  

MTI/Szigetváry Zsolt

Óriási sikert hozott a Koppenhágában megrendezett kajak-kenu világbajnokság a magyaroknak: az éremtáblázaton az első helyen zártak, hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot hoztak haza Dániából.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.