Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 18. szerda, Diána

Indul a Tavaszi madárles program

Újbuda   |   2018, március 5 - 16:07
Nyomtatóbarát változatSend by email

Három kontinens gyerekei figyelik ebben az évben is a fehér gólya, a kakukk, a gyurgyalag, a sarlósfecske és a füsti fecske vonulását a Tavaszi madárles (SpringAlive) elnevezésű program keretében.

A programot a madárvédelmi szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította 2006-ban azzal a céllal, hogy a gyerekek is bekapcsolódjanak a vonuló madarak megfigyelésébe, ezen keresztül pedig azok védelmébe. A kezdeményezés keretében a gyerekek a madarakat bárhol, akár az utcán sétálva, óraközi szünetben az udvarról is megfigyelhetik - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményében.
A program öt közismert, a Szaharától délre vonuló madárfaj tavaszi érkezését követi nyomon. Ezeknek a madaraknak az első megfigyelési adatát kell feljegyezni, majd feltölteni az akció honlapjára május végéig.
Az eredeti elképzelés szerint a program Európa fiatalságát célozta meg, de mára Afrika és Közép-Ázsia is bekapcsolódott az akcióba, így már 54 országból érkeznek adatok a közös rendszerbe.
A természetvédők közleménye szerint a vonuló madarakra azért kell kiemelt figyelmet fordítani, mert ezeket az élőhelyek átalakítása és a klímaváltozás mellett a negatív civilizációs hatások is fokozottan érintik. Dél-Európán, Afrikán és az arab térségen átrepülve vándormadarak tízmilliói esnek áldozatául a vadászfegyvereknek és a befogóhálóknak évről évre.
A Tavaszi madárles nemzetközi program kezdési időpontja minden év február elseje, hiszen Európa déli országaiban már ekkor megjelennek az első vonuló madarak. Magyarországra azonban csak márciusban kezdenek nagyobb tömegben megérkezni az első gólyák és füsti fecskék, míg a kakukkok április közepén, a gyurgyalagok és a sarlósfecskék pedig csak május elején térnek vissza.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), Magyarország BirdLife képviselője arra bíztatja a gyerekeket, a szülőket, családokat és a pedagógusokat, hogy látogassanak el a program magyar nyelvű oldalára, és minél többen töltsék fel megfigyelési adataikat.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Régiből újat: megnyílt a Labirintus játszótér  

Újra birtokba vehették a gyerekek a teljesen felújított Soproni úti Labirintus játszóteret. A régi burkolatokat és eszközöket lecserélték, az összesen 2850 négyzetméternyi területen a mai igényeket kielégítő, az előírásoknak megfelelő játszótér épült.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.