Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Indul az idény a Fonóban

Újbuda   |   2019, szeptember 6 - 14:23Nyomtatóbarát változatSend by email

A nyári szünet után szeptember 9-én újra kinyit a Fonó Budai Zeneház. Ebben az évadban is autentikus népzenei és táncos programok, új sorozatok, minifesztiválok várják a közönséget a Sztregova utcai épületben. Az évadnyitó táncház szerdán lesz.

Szeptember 11-én a nyitótáncház egyben az évadnyitás ünnepe is, amikor három zenekar muzsikál majd: a Góbé, a PásztorHóra és a Fokos. A Fonó Szerda ezen túl már kedden elkezdődik: a korábban egy napon szereplő táncoktatást és táncházat két külön napon tartják.

Az első őszi hónapokban a Felcsíki táncokkal ismerkedhetnek a résztvevők kezdő és haladó csoportokban, az első felcsíki táncoktatás szeptember 10-én lesz. Szerdánként 20 órától kezdődik a táncház, a bekapcsolódást táncmester segíti majd.

Folytatódnak a tavaly jól bevált Fonó session-ök az ír kocsmai örömzenélések mintájára. Új csoport indul Porteleki László prímás (Muzsikás együttes) vezetésével vonós örömzene címen. Emellett folytatódik a gyimesi, ír, görög, moldvai, padkaporos-tekerős és a ritmus, avagy ős jam session is. A session-ökre a belépés ingyenes, hozd magaddal a hangszered és csatlakozz jeligére!

Tizedik éve tartja rendszeres táncházát a Fonóban minden második pénteken a Berka együttes, első produkciójukra szeptember 20-án kerül sor.

A Fölszállott a páva vetélkedőből ismert Sarjú Banda havonta egyszer muzsikál. A Kamasz táncház azoknak nyújt élményt szeptember 28-tól, akik a gyerektáncházakból már kinőttek, a felnőttéhez pedig még túl fiatalok. Tánctanárok: Bacsó Lilla és Darabos Péter, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai.

Hetente csütörtök este rendezik meg a Kamaracsütörtököket, ahol műfajtól függetlenül egy-egy fiatal zenekar mutatkozik majd be. Az első estén, szeptember 26-án a JAP trió lép színpadra.

A szeptemberi koncertprogramban fellép Dresch Mihály kvartettje a Dresch Vonós Quartet, a Chalga és a Moonshine Bros, valamint a Gypo Circus is.

Helyet ad a Fonó a lengyel alapítású különleges nemzetközi projektnek, a Voicingers Fesztiválnak is, amelynek célja, hogy betekintést nyújtson a legszínesebb és legautentikusabb, előremutató és friss zenei projektekbe. A fesztivál központi motívuma az improvizáció. A progtam részeként három koncertestére és workshopokra kerül sor szeptember 17. és 21. között a Visegrád Fund támogatásával. Fellép a lengyel zenészek és a hazai ütős, Dés András kooprodukciója, a Karnas Formula, a francia-lengyel Manu Domergue's Pebble In The Shoe, valamint a színpadra lép a Harcsa Veronika Voicingers Special formáció is. A koncerteket jam session követi. A mesterkurzusokat vezetik: Harcsa Veronika – ének (HU), Manu Domergue – ének (FR), Grzegorz Masłowski – dob (PL), Bazsinka Ágnes – ének (HU), Grzegorz Karnas – ének (PL), Jana Bezek – zongora (SK), Dés András – ütőhangszerek (HU).