Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Itt a középiskolai és egyetemi jelentkezések ideje

Újbuda   |   2020, február 12 - 15:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

A felsőoktatási intézményekbe felvételizőknek február 15-ig kell meghozniuk a döntést, hogy melyik egyetem melyik szakján szeretnének továbbtanulni. A középiskolai jelentkezési lapokat február 18-áig kell beküldeni.

Mintegy hatvan felsőoktatási intézmény több mint 7200 szakja közül választhatnak idén a felvételizők. Legfeljebb hat képzésre lehet jelentkezni, az első háromra ingyen, a továbbiakra szakonként kétezer forintért. A felvételi eljárásban a tavalyi szabályokhoz képest egyetlen változás történt: alap és osztatlan képzésben legalább egy emelt szintű érettségi megléte a feltétel. Kivételt ez alól csak azok a képzések jelentenek, amelyeken a felvételi pontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga eredményéből számítják, illetve a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek sem kell újból érettségit tenniük.
A többletpontok számítása során már az első, legalább 45 százalékos emelt szintű érettségi vizsgáért is jár 50 pont, amennyiben abból számítják az érettségi pontszámot. A többletpontok rendszere változatlan, a különböző jogcímeken összesen 100 többletpont szerezhető.
A pontszámítás az alap- és osztatlan képzésen, valamint a felsőoktatási szakképzésen 500 pontos rendszerben történik, mesterképzések esetében pedig összesen 100 pont szerezhető, ennek szabályait a felsőoktatási intézmények határozzák meg és teszik közzé a felvi.hu oldalon. Változatlanok a jogszabályban meghatározott minimum ponthatárok is: az alap- és osztatlan mesterképzések esetében 280, a felsőoktatási szakképzéseknél 240, a mesterképzéseknél pedig 50 pont.

A felvételivel és a szakokkal kapcsolatos tudnivalók megtalálhatók a felvi.hu oldalon.

Középfokú oktatási intézményekbe február 19-ig lehet jelentkezni. Az Oktatási Hivatal (OH) honlapján nyilvánosságra hozták a központi írásbeli felvételi vizsgadolgozatok eredményeinek átlagait és eloszlását, így a felvételizők összehasonlíthatják teljesítményüket, és megalapozottan dönthetnek arról, hogy melyik iskolákba jelentkezzenek - írták.

Idén a 9. évfolyamra felvételizők átlagosan 49,5 pontot, a 6 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők 49 pontot, a 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők pedig 65,1 pontot értek el.
A tájékoztatás szerint a 9. évfolyamra jelentkezők felvételi lapjait - tanulói adatlap és jelentkezési lapok - az általános iskolák töltik ki. A 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumban továbbtanulni szándékozóknak egyénileg kell kitölteniük a lapokat az OH honlapján elérhető KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program erre létrehozott felületén.

A kitöltött dokumentumokat - a tájékoztatóban leírtak szerint - aláírva el kell juttatni a továbbtanulásra kiválasztott középfokú iskolákba és az OH-ba. A kézzel kitöltött felvételi lapok feldolgozására nincs lehetőség.