Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 20. csütörtök, Fábián, Sebestyén

Kalandtáborozni mennek a nyertes környezetvédők

Újbuda   |   2014, április 1 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Teleki Blanka Általános Iskola Napelemek csapata nyerte a kerületi környezetvédelmi vetélkedőt. Az önkormányzat és az Újbudai Pedagógiai Intézet közös rendezvényén 12 iskolai csapat vett részt, a nyertesek kalandtáborozni mehetnek.

Véget ért a kerületi környezetvédelmi vetélkedő, amelyet 6-8. osztályos tanulóknak rendezett Újbuda Önkormányzata, az Újbudai Pedagógiai Intézet szakmai támogatásával. A program célja a környezettudatos nevelés elősegítése, a szemléletformálás, a kerület természeti értékeinek megismertetése volt, de javaslatot lehetett tenni a környezet egészségesebbé tételére is. A versenyen 12 általános iskola indított csapatot, a vetélkedőre 2013 novembere és 2014 márciusa között került sor.

A verseny 5 fordulóból állt, az első négy fordulóban a csapatok előre kiadott feladatokat oldottak meg. A 4 forduló legeredményesebb 6 csapata kapott meghívást a Duna-Ipoly Nemzeti Park Sas-hegyi Természetvédelmi Területén megrendezett döntőre.

A döntőt a Teleki Blanka Általános Iskola Napelemek csapata nyerte meg. A csapat tagjai: Németh Csaba, Zsivkovics Elvira, Kurunczi Dorottya, Lehóczki Fanni, Molnár Dóra, Major Tamara, felkészítő tanár: Dr. Horváthné Medgyesi Ilona tanárnő.

I. helyezett a Teleki Blanka Általános Iskola Napelemek csapata
II. helyezett a Domokos Pál Péter Általános Iskola Zöldpont csapata
III. helyezett a Kelenvölgyi Általános Iskola Ökozöldek csapata
IV. helyezett az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola Greenpeace csapata
V. helyezett az Újbudai Bocskai István Általános Iskola Palánták csapata
VI. helyezett az Őrmezei Általános Iskola Zöld-Őr-Mező csapata

A verseny eső három helyezettje egyhetes kalandtáborozáson vehet részt, a IV. és V. helyezett csapat barlangi kalandtúrát, míg a VI. helyezett csapat könyvutalványt kapott. A vetélkedőn a TATA Consultancy Services Limited Magyarországi Fióktelepe a verseny II. és a III. helyezett csapatát különdíjban részesítette.

A vetélkedőn részt vett valamennyi csapat a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól értékes ajándékcsomagot kapott.

A díjakat dr. Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere, Füri András a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója és Bordós Gábor a TATA Consultancy Services Limited Magyarországi Fióktelepének környezetvédelmi koordinátora adta át.

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.