Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Kamarazenei Fesztivált tartottak a Weiner diákjai

Újbuda   |   2016, március 16 - 13:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is ünnepi hangversenyt tartottak a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében. A hangverseny, hagyományoknak megfelelően, a Weiner Kamarazenei Fesztivál gálarendezvénye.

A Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai mutatták be tudásukat az intézmény ünnepi hangversenyén március 11-én. Az iskola több évtizedre visszanyúlóan, minden tavasszal szigorú tanulmányi versenyt tart növendékeinek, a megmérettetés zárásaként pedig a legjobb énekesek, hangszeres előadók - kamarazenekart alkotva - játszanak a közönségnek. Idén is vonós négyesek, zongora, hegedű, cselló játékkal fűszerezett, illetve vezetett csapatok adták elő produkciókat. Az iskola igazgatója, Mészáros Lászlóné elmondta, a zsűri négy napon keresztül értékelte az előadókat, majd választotta ki a fellépőket. A koncertet ezúttal is a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében tartották.

A nemzetközileg is elismert Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola 2011 óta büszkélkedhet Prima Primissima díjjal.

T. K.