Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Kamatmentes lesz a Diákhitel2, nő a Diákhitel1 összege

Újbuda   |   2017, szeptember 19 - 12:51Nyomtatóbarát változatSend by email

Októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig jövőre havi 70 ezer forintra emelik - döntött erről a kormány.

A képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2 esetében a kamatot teljes mértékben az állam fizeti meg az ügyfél helyett, ez októbertől mindenkire vonatkozik, azaz a folyósítási vagy törlesztési fázisban lévő, illetve a jövőben felvett hitelekre is. Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár szerint jövőre további változások lépnek majd életbe. Február 1-jétől a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget.
Az igénylés korhatárát mindkét diákhiteltípus esetében a jelenlegi 40-ről 45 évre emelik - fűzte hozzá.
Közölte, a fél- vagy egyéves külföldi tanulmányokban, például Erasmus-ösztöndíjban résztvevőknek arra is biztosítanak lehetőséget, hogy a Diákhitel1 összegének kétszeresét, azaz akár 140 ezer forintot vegyenek fel havonta.
Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegennyelvi képzésekben résztvevők is igényelhetik - mondta. További változás, hogy a Diákhitel1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes cafeteria juttatások körébe. A gyesen és gyeden lévő szülőhöz hasonlóan pedig a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők esetében az ellátás folyósításának ideje alatt az állam átvállalja a kamat megfizetését az ügyfél helyett - ismertette a változásokat az államtitkár.
Novák Katalin kiemelte, a diákhitel a tanulásba való befektetés, célja, hogy minél kisebb anyagi terhet jelentsen a továbbtanulás.
Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója elmondta, tekintettel a változtatásra, szeptember 15. helyett szeptember 30-ig lehet még igényelni a Diákhitel2-t.
Azoknak is nyitnak egy újabb lehetőséget, akik saját forrásból már befizették az önköltséges díjukat: ha a kamat átvállalásáról szóló módosítás miatt mégis a Diákhitel2 mellett döntenek, akkor október 15-ig lehetőségük lesz a hiteligénylésre, és október 31-ig visszautalják nekik a korábban már befizetett összeget - közölte a vezérigazgató.

MTI