Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kihirdették a Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait

Újbuda   |   2019, január 28 - 14:29
Nyomtatóbarát változatSend by email

Több mint hatezer kép közül választotta ki a zsűri a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat legjobb munkáit, melyekből április 4-én kiállítás is nyílik a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázatra 276 szerző 2461 pályaművel pályázott sikeresen. A nemzetközi zsűri összesen 6305 képet tekintett meg az online előválogatás, illetve a január 25-27. között Budapesten megrendezett zsűrizés során - közölte Bánkuti András, a szakosztály elnöke a pályázat hétfői budapesti eredményhirdetésén.
A zsűri elnöke Szlukovényi Tamás fotográfus, kurátor (Kanada) volt, mellette Bielik István fotóriporter (Magyarország), Lois Lammerhuber fotográfus, könyvkiadó, fesztiváligazgató (Ausztria), Stefano De Luigi fotográfus (Olaszország) és Ami Vitale fotográfus, Nikon-nagykövet (Amerikai Egyesült Államok) vettek részt a bírálatban.
Mónus Márton (MTI/MTVA) a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat, valamint a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotográfusnak odatélt Szalay Zoltán-díjat is elnyerte.
A legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjjal Kurucz Árpádot (Magyar Idők) jutalmazták, a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter pedig Török János (Délmagyarország) lett.
Dicséretben részesült Sóki Tamás (MTI/MTVA külső munkatárs), Komka Péter (MTI/MTVA) és Török János.
A MÚOSZ Nagydíját és az André Kertész-nagydíjat elnyerő két fotográfus nevét a 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján hirdetik ki.
A Hír-, eseményfotó kategória első díjasa Mónus Márton lett, a Képriport kategória legjobbjának pedig Zsolnai Péter (Bors) anyagát választotta a zsűri.
A Mindennapi élet (egyedi) kategória élén Reviczky Zsolt (HVG) végzett, a Mindennapi élet (sorozat) kategória első helyezettje pedig Bődey János (Index.hu) lett.
Az Emberábrázolás - portré (egyedi) kategória legjobb képét Páczai Tamás (Képmás Magazin) készítette, az Emberábrázolás - portré (sorozat) kategória első díjával pedig Kállai Mártont (Szabad Föld) jutalmazták.
A Művészet - műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (egyedi) kategória első helyezettjeként Csudai Sándort (Origo) hirdették ki, Kurucz Árpád pedig a Művészet - műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (sorozat) kategória első és második díját is elnyerte.
Ifj. Lőrincz Ferenc (szabadfoglalkozású) végzett a Sport (egyedi) kategória élén, míg a Sport (sorozat) kategória aranyérmese Zoltai András (szabadfoglalkozású) lett.
Ifj. Lőrincz Ferenc a Természet és tudomány (egyedi) kategória első helyezését is kiérdemelte, a Természet és tudomány (sorozat) kategória első díját pedig Máté Bence (Fotonatura Kft.) és Radisics Milán (szabadfoglalkozású) megosztva kapták meg.
A Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) kategória legjobb képének Giampiero Assumma (szabadfoglalkozású) munkáját választotta a zsűri, míg a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) kategória legjobbjának Révai Sára (Nlcafe.hu) pályázatát választották.

MTI