Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 25. kedd, Pál

Kilenc évtizeden túl

Újbuda   |   2017, május 19 - 10:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kecskés István alezredes, valamint Mészáros Zoltán Tibor őrnagy idén áprilisban ünnepelték 90. születésnapjukat. A kerek évforduló alkalmából a nyugállományú katonákat Simicskó István honvédelmi miniszter jóvoltából egy-egy emléklappal és ajándékkosárral köszöntötték.

Kecskés István alezredes 1948-ban vonult be sorkatonának, majd a tiszti iskolát is elvégezte mint híradós. Avatása 1950-ben, a mai Petőfi laktanyában volt, mint mondja, ez életének egyik legszebb emléke. Feleségével 61 éve élnek boldog párkapcsolatban, házasságukból két lányuk született; apjuk hatására mindketten a honvédségnél helyezkedtek el. Az ünnepelt aktív életet él, minden reggel tornával kezdi a napot, és olyan fürge, hogy a fiatalabb generációnak még most is nehéz lépést tartania vele.

Mészáros Zoltán Tibor őrnagy szenvedélyesen gyűjti a könyveket. Lakásukban közel 15 ezer példány található a polcokon, hiszen ő és felesége is szívesen olvas. Nejével 75 esztendeje, tizenöt éves korukban ismerték meg egymást egy moziban. A véletlen ezután újra összehozta őket, és azóta elválaszthatatlan társakká váltak. Mint mondják, a hosszú párkapcsolat titka az, hogy az emberek elviseljék egymás hóbortjait. Mészárosék valódi sportos család, 85 éves korukig rendszeresen bicikliztek és füvet nyírtak. Lányuk és két unokájuk is örökölte a mozgás iránti szeretetüket, egyikőjük még olimpián is szerepelt, a magyar úszócsapat tagja volt Atlantában.

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újbuda vezetése nem támogatja a Tétényi úti üzletközpont eladását

Újbuda vezetése nem támogatja a Kelenföldi Városközpont eladását - derült ki Dr. László Imre újbudai polgármester legutóbbi, civilekkel folytatott nyilvános egyeztetésén. A kerület vezetője szerint a városközpont értékesítésére kiírt pályázatra nem érkezett olyan beadvány, amely összhangban lenne a környékbeliek deklarált elképzeléseivel, ezért a következő testületi ülésen javasolni fogja, hogy nyilvánítsák eredménytelennek a pályázatot. Mivel a romos állapotú üzletközpont felújítása továbbra is fontos cél, Újbuda arra kéri a fővárost, hogy a Kerületi Építési Szabályzat lakossági igényeken alapuló módosításáig ne adja el az ingatlant.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.