Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Közlekedési változások az 1-es villamos vonalának hosszabbítása miatt

Újbuda   |   2018, május 23 - 12:32
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az 1-es villamos vonalának meghosszabbításához kapcsolódóan május végén kezdődik az Etele út és a Fehérvári út csomópontjának átépítése. A munkálatok először a jelenlegi vasúti infrastruktúra elbontásával, valamint pálya-, felsővezeték- és közműépítési munkákkal indulnak.

A munkálatok miatt a dél-budai villamosjáratok nem tudnak áthaladni az Etele út és a Fehérvári út kereszteződésében, ezért május 28-tól várhatóan július 6-ig az érintett 17-es, 41-es és 47-es villamos ugyan a teljes vonalán közlekedik, de az Etele út / Fehérvári út megállóhelyen mindkét irányból érkezőknek át kell szállni egy másik villamosra. Az ideiglenes forgalmi rend kialakításának idején, a május 26-27-i hétvégén a Fehérvári úti villamosok helyett a Móricz Zsigmond körtér M és a Kalotaszeg utca között pótlóbusz viszi az utasokat. Az építési munkák miatt módosul a csomópont és környezetének közúti forgalmi rendje is: többek között a Hengermalom úti csomópontban lezárják a Fehérvári utat a városközpont felé haladók elől. A terület helyszínrajza itt található: etele-fehervari_helyszinrajz_1805.pd

Közösségi közlekedési rend május 26-án és 27-én

Május 26-án (szombaton) és 27-én (vasárnap) a Fehérvári úton haladó villamosok helyett a Móricz Zsigmond körtér M és a Kalotaszeg utca között 17-es jelzéssel pótlóbusz közlekedik:

  • A 17-es villamos megosztva, két szakaszon jár: a Bécsi út / Vörösvári út végállomástól a Móricz Zsigmond körtér M megállóig, a Savoya Park végállomástól pedig a Kalotaszeg utca megállóhelyig.
  • A 41-es villamos rövidített útvonalon, a Kamaraerdei Ifjúsági Park és a Kalotaszeg utca,
  • a 47-es villamos szintén rövidített útvonalon, a Városház tér és a Kalotaszeg utca között közlekedik.
  • A 41-es villamos kimaradó, Bécsi út / Vörösvári út–Móricz Zsigmond körtér M közötti szakaszán a szokásosnál sűrűbben közlekedő 19-es villamossal, illetve a 17-es villamossal,
  • míg a 47-es villamos kimaradó, Deák Ferenc tér M és Móricz Zsigmond körtér M közötti szakaszán a szokásosnál sűrűbben közlekedő 49-es villamossal lehet utazni.
  • A 48-as villamos ezen a hétvégén nem jár.

Pótlóbusz a Móricz Zsigmond körtér M és a Kalotaszeg utca között

A 17-es jelzéssel közlekedő villamospótló autóbusz a Móricz Zsigmond körtér M és a Kalotaszeg utca között pótolja a Fehérvári úton közlekedő villamosokat. A buszjáratra a Móricz Zsigmond körtéren a BKK ügyfélközpont felőli oldalon, a Fehérvári út torkolata előtt, míg a Kalotaszeg utcánál a Fehérvári úton, a Kalotaszeg utca kereszteződése után lehet felszállni. A pótlóbusz a két végállomás között a Fehérvári úton halad, és a 973-as éjszakai járat megállóiban lehet felszállni rá.

További közösségi közlekedési változások

Május 26-tól (szombattól) várhatóan július 6-ig (péntekig) a Kelenföld vasútállomás M felé tartó 103-as busz a Budafoki út és az Andor utca között a Szerémi út–Galvani utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Hengermalom út / Szerémi út, az Etele út / Fehérvári út, a Kalotaszeg utca és az Andor utca megállóját. A buszjáratra módosított útvonal-szakaszán a Hengermalom úton a Szerémi sor kereszteződése előtt, valamint a Galvani utcában a Fehérvári út kereszteződése előtt lehet felszállni. A Hengermalom út felé tartó 103-as busz útvonala nem változik, azonban az Etele út / Fehérvári út megállóhelyet mintegy 150 méterrel előrébb helyezik, a buszra a Sopron út kereszteződése után lehet felszállni.

Közösségi közlekedési rend május 28-tól július 6-ig

Május 28-tól (hétfőtől) várhatóan július 6-ig (péntekig) a Fehérvári úton haladó villamosok (17-es, 41-es, 47-es) a teljes vonalukon közlekednek, de az Etele út / Fehérvári út megállóhelyen mindkét irányból érkezve egy másik villamosra kell átszállni, az Etele úti gyalogátkelőhelyeken át vezető rövid sétával.

Az 56-os villamos ugyanebben az időszakban módosított útvonalon, Hűvösvölgy és (a Móricz Zsigmond körtértől a 19-es és a 49-es járat útvonalára terelve) a Csóka utca megállóhely között közlekedik, ezért nem érinti a Fehérvári úti megállóhelyeket.

A 103-as és a 973-as busz útvonal-változásai – az előző fejezetben részletesen ismertetettek szerint – ebben az időszakban is érvényben maradnak.

Az érintett dél-budai villamosjáratok friss, a forgalmi változásokat tartalmazó menetrendje már elérhető a BKK honlapján: www.bkk.hu/menetrend. Az utazás megtervezéséhez a BKK továbbra is ajánlja a honlapján, illetve mobilapplikációként is elérhető FUTÁR alkalmazást, amellyel a dél-budai villamosvonalak ideiglenes közlekedési rendje idején is valós idejű adatok alapján tervezheti meg, hogyan érje el úti célját.

Közúti közlekedési korlátozások a Fehérvári út és a Hengermalom kereszteződése környezetében

2018. május 23-tól (szerdától) a Fehérvári úton a Hengermalom út / Etele út környezetében már szakaszos sávlezárások várhatóak.

Május 26-tól (szombattól) várhatóan július 6-ig (péntekig) a Fehérvári út és a Hengermalom út csomópontban a Fehérvári utat a városközpont felé teljesen lezárják, csak a Hengermalom útra, jobbra kisívben lehet majd kanyarodni. Aki a városközpont felé haladna, annak ebben az időszakban érdemes a Tétényi utat vagy a Budafoki utat választani. A Fehérvári úton a városhatár felé tartva egy forgalmi sávon lehet áthaladni az Etele úti csomóponton.

Lezárják a Hengermalom utat a Sopron utca kereszteződésénél az Etele út felé tartók elől. Az ellenkező irányból, az Etele út felől érkezők egy sávon haladhatnak át a Hengermalom útra a Fehérvári úti kereszteződésben.

A Fehérvári út és a Mérnök utca csomópontjában a mellékutcából csak a Fehérvári út felé, jobbra kisívben lehet majd kihajtani, a vágányokon nem lehet áthajtani.

A megváltozott forgalmi rendhez illeszkedve, illetve a gördülékenyebb haladás érdekében módosul a Szerémi út forgalmi rendje a Hengermalom utcai csomópontnál: a Hengermalom útról két sávon lehet majd balra kanyarodni a Szerémi út városhatár irányú útpályája felé, tovább a Hengermalom úton pedig a korábbi kettő helyett egy sávon lehet majd haladni a Fehérvári út felé.

Az 1-es villamos Etele térig történő meghosszabbításáról

2017 novemberében a Fővárosi Önkormányzat megbízásából elkezdődött az 1-es villamos évtizedek óta várt és tervezett meghosszabbítása az Etele térig. A fejlesztés eredményeként 2019 elejétől Budapest egyik leghosszabb és jelenleg legkorszerűbb, számos fontos fővárosi csomópontot átszelő villamosvonala még több utasnak nyújt majd az eddiginél is hatékonyabb eljutási lehetőséget, Kelenföld és Pest között pedig újabb átszállásmentes kapcsolat jön létre. Az Etele téri útvonal-hosszabbításnak köszönhetően csökken majd a környék autóforgalma – ezzel párhuzamosan a zajterhelés is –, javul a levegőminőség, emellett jelentős zöldfelületi fejlesztések is megvalósulnak. Az új villamosvonal-szakasz részeként az Etele úton végig füvesített pálya fut majd.

Az „1-es villamos meghosszabbítása az Etele térig (IKOP-3.1.0-15-2016-00007)” projekt a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása. A teljes projekt megvalósítását az Európai Unió az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében a Kohéziós Alapból 8,5 milliárd forinttal támogatja. A beruházás kivitelezési költsége nettó 8.631.129.132 forint.