Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Közmeghallgatás: továbbra is a tömegközlekedés érdekli leginkább a lakosságot

Újbuda   |   2015, december 4 - 14:12Nyomtatóbarát változatSend by email

Főként közlekedéssel, környezetvédelemmel és fakivágással kapcsolatos lakossági észrevételek hangzottak el a legutóbbi közmeghallgatáson december 3-án.

A felújítások következtében kivágott fák helyére a növények tulajdonságaiból adódóan nem minden alkalommal lehet azonnal újat ültetni – hangzott el a legutóbbi közmeghallgatáson december 3-án. Büki László városgazdálkodási igazgató a lakossági fórumon hangsúlyozta, az önkormányzat az előírásoknak megfelelően pótolja a növényeket, és gondoskodik róluk a szabályszerűen meghatározott 3 éves fenntartási időtartam alatt. Az igazgató a Zsombolyai utcai fapótlásokkal kapcsolatban türelemre kérte a helyieket.

A Bocskai út-Kosztolányi tér sarkára telepített csaknem egy méteres átmérőjű kővirágcserepek hasznosságáról Hoffmann Tamás polgármester beszélt. Lakossági panasz szerint ezekben a tartókban nincs növény, viszont a járókelők előszeretettel használják szemetesként. Hoffmann Tamás hangsúlyozta, a növények beültetésére szánt díszekből hamarosan kihajtanak a növények, így szerinte garantált az esztétikai élmény.

A legtöbb észrevétel a tömeg- és egyéni közlekedéssel kapcsolatban hangzott el. Sokak szerint több buszjárat (például a 253-as és 240-es) ritkán közlekedik és kevés helyen áll csak meg; más a Dayka Gábor utcai felüljáró csúszásmentesítésével kapcsolatban (amely még nem készült el) véli, hogy az jelenleg balesetveszélyes. Ezek a problémák nem Újbudához, hanem a Budapesti Fővárosi Önkormányzat illetve a Budapesti Közlekedési Központ hatáskörébe tartoznak, melyeket Újbuda Önkormányzata jelez feléjük. A kerület vezetése megnyugtatta a lakosságot, hogy a 7-es buszcsalád járatai nem közlekednek a Budafoki úton, a budai fonódó villamoshálózathoz kapcsolódó átmeneti közlekedési megoldások pedig 2016 januárjában, az átadással megszűnnek.

Napirendi pont volt a gyorshajtás, amely a nagyobb forgalmú útvonalakon okoz balesetveszélyt. Megoldási javaslatként fekvőrendőrök elhelyezése merült fel, ezzel azonban - a járművek hirtelen lassítása, majd gyorsítása miatt – nő a környezetszennyezés. Önkormányzati álláspont szerint amennyiben elengedhetetlen a fekvőrendőr telepítése, a hivatal a biztonságot szem előtt tartva végzi majd feladatát.

T.K.