Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 6. hétfő, Miklós

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS: Keveháza utcai rendelőintézet

Újbuda   |   2021, november 18 - 10:22
Nyomtatóbarát változatSend by email

Örömmel értesítjük Újbuda lakosságát, hogy az 1115 Budapest, Keveháza utca 10. szám alatti rendelőintézet tetőtéri szintjének felújítási munkálatai befejeződtek.

A felnőtt háziorvosok várhatóan, 2021. november 22. napjától kezdik meg visszaköltözésüket a rendelőkbe, ahol a korábban megszokott rendelési időben fogadják betegeiket.

A járványhelyzetre tekintettel a betegfogadás előzetes bejelentkezés alapján történik, mely során kérjük érdeklődjön háziorvosától a rendelés pontos helyszínéről. A háziorvosok elérhetősége a Szent Kristóf Szakrendelő honlapján megtalálható.

A felújítás alatt tanúsított megértésüket és türelmüket köszönjük!

Újbuda Önkormányzata

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Megnyitott a vásár, elindultak az adventi programok  

Idén első alkalommal a Bikás parkban nyílt meg az Újbudai Adventi Vásár, amely december 24-éig kínál színes programokat. A borús idő ellenére már az első nap is karácsonyi hangulatban telt el.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.