Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Lángos és bográcsos ételek Kelenvölgyben

Újbuda   |   2018, október 3 - 14:06Nyomtatóbarát változatSend by email

Hetedik alkalommal rendeztek Kelenvölgyben Kelensuli Utcabált és Főzőversenyt.

Dzsúdóbemutatóval szórakoztatta a közönséget a Kelenvölgyi Általános Iskola sportcsapata a hetedik alkalommal megrendezett Kelensuli Utcabál és Főzőversenyen. Aki nem a sportbemutató miatt érkezett, az akár a főzésben is részt vehetett. Volt, aki lángos készített, mások hagyományos bográcsos ételeket, gulyást vagy pörköltet.
Nagy volt az érdeklődés a kézműves foglalkozásokra is, a Magyar Vöröskereszt munkatársai pedig az újraélesztés és a mesterséges lélegeztetés fortélyait mutatták be. Benis Andrea igazgató a szülői támogatói oklevelek átadása után elmondta: az utcabál alkalmas arra, hogy egy pillanatra megálljunk a rohanó, elgépiesített világban, és egymásra, iskolatársainkra, családunkra, barátainkra, pedagógusainkra koncentráljunk.
Hoffmann Tamás polgármester az albertfalvi Szent Mihály napi búcsú résztvevőinek üdvözletét adta át. Szerinte mind a kelenvölgyiek, mind az ugyanakkor fesztiválozó albertfalviak közössége összetartó.
A rendezvényhez évről évre az iskola adja a tűzifát, az asztalt, a sörpadokat, a vizet, a gyermekprogramokat, a zenét és a sportbemutatókat.