Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 18. csütörtök, Frigyes

Lejárt diákigazolványok

Újbuda   |   2018, december 5 - 12:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

Be kell jelentkezni az adóhivatalhoz és egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni akkor, ha valakinek lejárt a diákigazolványa, nem tanul tovább, nem helyezkedett el és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult.

A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után, óktóber 31-ig volt érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el - és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra -, akkor december 16-tól (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez idén havonta 7 320 forint, naponta 244 forint.

Ez azt is jelenti, hogy legkésőbb december 30-ig, azaz az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság lejártát (december 15-öt) követő 15 napon belül be kell jelentkezni a NAV-hoz, a 18T1011 jelű adat- és változás-bejelentő lapon. A nyomtatvány a www.nav.gov.hu honlapról letölthető és benyújtható ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy nyomtatva postán, illetve személyesen az ügyfélszolgálaton. Akinek van a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszeréhez (06/80-20-21-22) PIN-kódja, az telefonon is jelezheti járulékfizetését.

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhó utáni hó 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni a NAV Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számlájára, amelynek száma: 10032000-06056229. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet fel kell tüntetni.

Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett - hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával - más személy vagy szervezet fizesse meg.

A járulékfizetéssel és a nyomtatvány kitöltésével kapcsolatban a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon lehet érdeklődni, illetve a NAV honlapján további hasznos információk találhatók a 18T1011-es adatlap kitöltési útmutatójában és a 91. számú információs füzetben.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orgonák éjszakája a 4-es metróban

A 4-es metró megállói nem csak építészeti szempontból kiemelkedőek, de kultúraközvetítő szerepük is tagadhatatlan, hiszen átadásuk óta számtalan zenei és irodalmi rendezvény helyszínéül szolgáltak már eddig is. Örömmel tudatjuk, hogy zenekedvelő utasaink számára az idei nyár sem telik metrókoncert nélkül, bár a megvalósulás nem mondható éppen hagyományosnak.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.