Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 23. vasárnap, Alfréd

Magyar elismerés az idei fizikai Nobel-díjasoknak

Újbuda   |   2014, október 16 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Magyar tudós méltatta a kékfény-kibocsátó dióda (kék LED) felfedezéséért járó Nobel-díjas japán kutatók eredményeit. Bársony István az MTA TTK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének igazgatója szerint Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémián gazdaságilag és társadalmilag egyaránt fontos felfedezést díjaztak.

Nagy örömmel fogadta Bársony István akadémikus, hogy a fizikai Nobel-díjról döntő bizottság - amely a múlt héten jelentette be, hogy a kék LED felfedezéséért ítélte oda a legrangosabb tudományos elismerést Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és Nakamura Sudzsi kutatóknak - nemcsak az úgynevezett nagy fizika jelenségeire figyel, hanem a fizikai felismerésekből kiinduló olyan műszaki eredményeket is elismer, amelyek óriási gazdasági és társadalmi jelentőséggel bírnak.

Az MTA TTK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének igazgatója a stockholmi bejelentést követően rámutatott, hogy 2000-ben Nobel-díjban részesült az integrált áramkörök megalkotója, az azóta már elhunyt Jack Kilby, és ide tartozik Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és Nakamura Sudzsi is, akik a kék LED megalkotásával érdemelték ki idén a kitüntetést.

A kék LED-ről szólva elmondta, olyan "félvezető-technikai találmánysorozatot díjaztak, amelynek köszönhetően a Nap spektrumához közeli fehér fényt sikerült létrehozni". Az akadémikus személyesen is ismeri az egyik idei Nobel-díjas tudóst, Nakamura Sudzsit. Mindketten a LED-világításra szakosodott szervezet, az International Solid State Lighting Alliance (ISA) nemzetközi szaktekintélyeket felvonultató tanácsadó testületének a tagjai.

Bársony István ismertetése szerint a fehér fény kibocsátása egyszerű félvezető-átmenetekkel nem megoldható, az összetett jelenség létrejöttéhez nagyenergiájú sugárzást kibocsátó eszközre volt szükség, ez volt a kék LED, a kékfény-kibocsátó dióda. A LED-es eszközöknek nagyobb a fényerejük és hatékonyabbak a korábban alkalmazott világítástechnikai eszközöknél, és a fényerő-szabályozásnál nincsenek különösebb energiaveszteségek. A LED-ek már eddig is óriási szerepet játszottak a képernyők megvilágításában, az összes mobiltelefon kijelzője világító diódákkal működik. Ez a világítástechnológia óriási szerepet játszott a 2002 óta gyártott autófényszórókban is.

A tudós kitért arra is, hogy Európában a müncheni székhelyű Osram cég kezdett 2000-ben kék LED-es fejlesztésekbe, amelyekbe egy éven belül elektronmikroszkópiai vizsgálatokkal bekapcsolódott az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete.

- Mi a kezdetektől benne voltunk ezekben a fejlesztésekben - emelte ki Bársony István, aki szerint ezek a szilárdtest-fényforrások egy évtizeden belül leváltják a vákuumtechnikai világítási eszközöket.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Időtálló alkotások négy dimenzióban  

Második alkalommal láthatók önálló tárlaton Klimo Péter látvány-, díszlet- és jelmeztervező képzőművészeti alkotásai. A közönség először tekintheti meg a művész klímaváltozásra reagáló Égő föld című alkotását a Tér Galériában.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.