Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Manna Matiné a B32 Galériában - Fabók Mancsi Bábszínháza

Újbuda   |   2020, február 28 - 11:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Folytatódik a Manna Produkció és a B32 Galéria közös, pályakezdő művészek bábszínházi előadásait bemutató, Új bábszínház Újbudán című programsorozata. Március 8-án a vásári bábjátékosok fiatal generációját képviselő Fabók Mariann-nal ismerkedhetnek meg a nézők.

2017 óta fut a B32 Galériában a Manna Matiné programsorozata, amelynek célja a hazai kortárs pályakezdő bábművészek, rendezők független produkcióinak népszerűsítése és bemutatása. A kultúrtér nemcsak bemutatkozási teret nyújt, de a nagyközönség számára is elérhetővé teszi a bábművészet friss, máshol nem látható előadásait. A Manna tehetséggondozó programjában született bemutatók mellett a tavaly óta friss előadásokkal kibővült „Új bábszínház Újbudán” sorozatban az ESZME (Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete) bábos ernyőszervezet által képviselt független bábszínházak és alkotócsoportok aktuális munkái is láthatók minden hónap második vasárnapján. Délelőtt fél 11-kor kezdődnek az ingyenes gyerekdarabok, melyeket interaktív foglalkozás követ, este hétkor pedig a felnőttek számára kínálnak bábos produkciókat.

Március 8-án Fabók Mariann 2014-ben alapított, a vásári bábjátékos hagyományokat képviselő Fabók Mancsi Bábszínháza elnevezésű magánprodukciója mutatkozik be a B32 színpadán. Az egyszerre dramaturg, színész és díszlettervező művész évek óta nemcsak kőszínházakban, de független bábjátékosként az országot járva utcaszínházakban is népszerűsíti olykor vaskos, népi humorral átszőtt történeteit. Vásári bábosként Kemény Henrik örökségét viszi tovább, így a gyerekeknek szóló előadásai elsősorban a magyar népmese tradícióit dolgozzák fel.

Az Új bábszínház Újbudán sorozatban a kisiskolások Fabók Mancsi népi énekléssel, mesemondással egybekötött előadását, a Háromágú tölgyfa tündére című népmesét nézhetik meg délelőtt, míg az esti bemutatón az Azért a kis bolondságért című, magyar népi pajzánságokat, históriákat, szerelmes történeteket felvonultató produkciót tekinthetik meg a felnőtt látogatók a B32-ben.

K.G.