Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 15. vasárnap, Valér

Második leggyakoribb halálos daganatos megbetegedés a vastagbélrák

Újbuda   |   2016, március 5 - 12:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kék lufik színesítették az eget a Móricz Zsigmond körtér felett március 4-én, a vastagbélrák nemzetközi világnapján.

A Van Holnap! Zsákos Alapítvány és a Női Önkormányzati Képviselők Klubja képviselői 100 darab kék színű léggömböt engedtek a magasba március 4-én a Móricz Zsigmond körtéren. A gesztussal a betegség miatt elhunytakra emlékeztek a vastagbélrák világnapján. A szervezők így akarták felhívni a figyelmet, hogy megelőzéssel, szűréssel és az időben megkezdett kezelésekkel életek ezreit lehetne megmenteni.

A rendezvény jelmondata így hangzott: „Ne engedjük, hogy még egy csillag kialudjon!” A szervezésben Újbuda Önkormányzatának több női képviselője is szerepet vállalt. Király Nóra alpolgármester hangsúlyozta, a vastagbélrák mindkét nemnél a második leggyakoribb halálozási ok a daganatos betegségek között. Ezek szerinte csak odafigyeléssel és a megfelelő információk átadásával lehet változtatni. - Újbuda önkormányzata ezért is koncentrál a prevencióra, folyamatosan fejleszti és bővíti a kezeléshez, megelőzéshez szükséges egészségügyi struktúrát - mondta.

A kormány - az Egészséges Magyarország Stratégiájában rögzített célok elérésére a népegészségügy területén egyik fő prioritásként - a daganatos betegségek kockázatának csökkentését kezeli. Ebben fontos a korai felismerés és kezelés, a 65 évnél fiatalabb lakosság rosszindulatú daganatok miatti halálozási arányának 10 százalékkal történő csökkentése.

A Van Holnap! Zsákos Alapítvány egyik önkéntese az adatokat ismertetve elmondta, évente 9 ezer vastagbélrákban szenvedő férfit és nőt diagnosztizálnak Magyarországon.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Ingyenes az MNB bankjegyfelismerő applikációja  

Ingyenesen letölthető az az új applikáció, amely segítségével bárki megállapíthatja, hogy valódi-e a nála lévő bankjegy. Kiemelte, majdnem 500 millió bankjegy van forgalomban Magyarországon, ebből pedig kevesebb mint ezer lehet a hamis. Az MNB bankjegycsere programjának része a ForintApp alkalmazás.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.