Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 18. szerda, Diána

Megújul a Fehérvári út két szakasza

Újbuda   |   2018, szeptember 28 - 13:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Felújítási munkákat végeznek a Fehérvári út Hamzsabégi út – Lecke utca, illetve a Csurgó út – Kondorosi út közötti szakaszán szeptember 28-tól. Az első ütemben végzett munkák egyelőre nem érintik a közlekedőket, a későbbi közlekedési változásokról a részletes tájékoztatást ad a Budapesti Közlekedési Központ.

A felújítás során mindkét szakaszon az úttest és a járda is új burkolatot kap, továbbá mindkét irányban kerékpársávot alakítanak ki, amely a forgalmi sáv és a szegély, illetve a parkolósáv között halad majd.

A kijelölt gyalogátkelőhelyeken és az útcsatlakozásoknál úgynevezett szegélyfüleket építenek, amelyek növelik a gyalogos átkelők biztonságát, valamint az úttal párhuzamos és ferde parkolást is rendezetté teszik.

A gyalogos átkelőhelyek is megújulnak, a kiemelt szegélyeket lesüllyesztettre cserélik, illetve a látássérültek közlekedésének segítése érdekében taktilis jeleket építenek be.


LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Régiből újat: megnyílt a Labirintus játszótér  

Újra birtokba vehették a gyerekek a teljesen felújított Soproni úti Labirintus játszóteret. A régi burkolatokat és eszközöket lecserélték, az összesen 2850 négyzetméternyi területen a mai igényeket kielégítő, az előírásoknak megfelelő játszótér épült.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.