A TIKA fejlesztési projektjének célja, hogy a kollégium megfelelő körülményeket biztosítson a kollégistáknak. Molnár László alpolgármester az átadón hangoztatta, a kerület Magyarország legnagyobb „egyetemi városa”. Fontos, hogy a diákok megszeressék Újbudát, és tanulmányaik befejezése után is itt maradjanak.
A kollégiumot új bútorokkal, korszerű technikai eszközökkel szerelték fel. TIKA fontos küldetésének tartja a felnövekvő generációk oktatásának, kollégiumi elhelyezésének támogatását. Alapvető számára, hogy a magyarországi intézmények jól felszereltek legyenek. Havva Pınar Özcan Küçükçavus, az ügynökség budapesti programkoordinátora az adományozó ünnepségen elmondta: előzőleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek adtak át segítségükkel egy mérőműszert. Hozzátette, a megújult két konyhában kicserélték az elavult konyhai eszközöket (tűzhely, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, mosógép), a szobákban pedig az elhasználódott bútorokat (asztal, szék, polc) cserélték, így biztosítva megfelelő környezetet a hallgatóknak felsőoktatási tanulmányaik során.
A Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség 5 kontinensen, világszerte 54 országban, 56 irodával képviselteti magát. A budapesti TIKA iroda – az Európai Unióban elsőként – 2014 májusában nyílt meg. Budapesten az egyik kiemelt beruházása a Gül Baba türbé és környezete komplex rekonstrukciója, melyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a TIKA közösen valósít meg.
T. K.