Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Önkormányzati választás októberben

Újbuda   |   2019, augusztus 14 - 09:59
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az alaptörvény előírásaival összhangban október 13-ára tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő. Ugyanezen a napon választják meg a nemzetiségi önkormányzati képviselőket is. A helyi választási bizottság tagjainak és szavazatszámláló bizottsági tagok megválasztásáról augusztus 1-jei rendkívüli ülésén döntött az újbudai képviselő-testület.

„2019 őszén a rendszerváltoztatás óta nyolcadik alkalommal nyílik lehetőségünk, hogy önkormányzatainkról döntsünk.” Köztársasági elnökként „arra biztatom minden honfitársamat, hogy állampolgári jogával élve vegyen részt az idei önkormányzati választáson” – írta Áder János a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján közzétett nyilatkozatban.
A Nemzeti Választási Iroda névre szóló küldeményben tájékoztatja a mintegy nyolcmillió választópolgárt, hogy benne vannak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának névjegyzékében, és hogy melyik szavazókörben élhetnek választójogukkal. Az értesítőket legkésőbb augusztus 23-áig kézbesíti a Magyar Posta. Ha valaki nem kapja meg, akkor a jegyzőnél (a helyi választási iroda vezetőjénél) lehet jelezni, aki újat állít ki. Az értesítőt azoknak is most kell megkapniuk, akik még nem nagykorúak, de október 13-áig betöltik 18. életévüket.
Az értesítő tartalmazza a választópolgár nevét, születési nevét, születési idejét és lakcímét, emellett megtalálható rajta a szavazás pontos helye és ideje. Bemutatása nem feltétele a szavazásnak, a választópolgárnak a lakcímkártyáját kell magával vinnie, továbbá igazolnia kell személyazonosságát érvényes személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel (jogosítvánnyal).

A helyi választási bizottság tagjainak és szavazatszámláló bizottsági tagok megválasztásáról döntött augusztus 1-jei rendkívüli ülésén az újbudai képviselő-testület. A képviselők elbíráltak egy településképi bejelentési eljárásban érkezett fellebbezést is, valamint módosították a költségvetést. Erre azért volt szükség, mert a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelésével kapcsolatos intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján a belügyminiszter az önkormányzatoknak kiegészítő támogatást ad a béremelésekből adódó bértöbblet kompenzálására. Az ezen a jogcímen kapott összeget az egyhangúlag támogatott javaslat értelmében gazdálkodási céltartalékba helyezték, hiszen a közfoglalkoztatottak megnövelt bérét az eredeti költségvetésben már biztosították.