Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 29. kedd, Mihály

Online kulturális közösség létrehozására nyert támogatást Újbuda

Újbuda   |   2020, július 9 - 10:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az Európai Bizottság ötödik, egyben utolsó pályázati felhívásának eredménye szerint 11 európai város, köztük Budapest XI. kerületének innovatív kezdeményezése jut összesen 45 millió euró (mintegy 16 milliárd forint) uniós forráshoz az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból.

Az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból az unió innovatív, fenntartható városfejlesztéssel kapcsolatos kezdeményezéseket támogat. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a budapesti XI. kerület (Újbuda) önkormányzata által beadott úgynevezett Cup 4 creativity című projekt az elnyert 4,3 millió eurós (1,53 milliárd forint) támogatást egy online kulturális közösség létrehozására fordíthatja.
A kezdeményezés keretében a szervezők fokozatosan bevonják az új közösség tagjait a könnyen hozzáférhető kulturális eseményekbe, illetve kreatív tevékenységekbe online, valamint személyes részvétellel is. A kerület a kulturális platform révén enyhíteni szeretné lakosai körében a fizikai és digitális magány jelenségét, amely az egyik legjelentősebb városi stresszfaktor - közölték.
A XI. kerület mellett támogatásban részesül a belgiumi Brüsszel, Gent és Leiedal, a bulgáriai Szófia, a görögországi Halándri, az olaszországi Ferrara és Verona, a hollandiai Tilburg, a szlovákiai Kassa, és a spanyolországi Almería városa. MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

A BEAC kosarasai megkezdték az idényt

A BEAC sikereinek a szurkolók is egyre inkább örülnek a Gabányiban, most már lehet menni drukkolni az NB1-es lányoknak, akik október 3-án a DVTK ellen, hazai pályán kezdik meg a bajnokságot.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.