Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Ötéves a B32

Újbuda   |   2020, március 12 - 10:02Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén öt esztendeje, hogy megnyílt Újbudán a B32 Galéria és Kultúrtér, amely az egyik legfontosabb befogadó közösségi térré vált a független színházi alkotók, a kortárs képzőművészet képviselői, a dizájnerek, a bábművészek, a magyar rocklegendák, a felnőtt és a gyerekirodalom mesterei számára.

2015-ben új arculattal és a szélesebb közönségnek is szóló programsorozatokkal nyitott a B32 Galéria és Kultúrtér a Gárdonyi téren. A legfontosabb cél egy olyan, a progresszivitást és a klasszikus értékeket egyszerre megtartó összművészeti központ kialakítása volt, ahol sokfajta produkció, társművészet találhat műhelymunkára és közösségi együttműködésre is alkalmas befogadóhelyet. A ’80-as, ’90-es években a Bartók 32 Galéria a kortárs képzőművészeti szcéna meghatározó színtere volt. A hely szellemét megőrizve, továbbgondolva építette fel koncepcióját a B32 Galéria és Kultúrtér: dinamikusan fejlődve hív be szinte minden korosztályt, és folyamatosan fenntartja a közönség és a média érdeklődését.
A B32 igazi ereje abban a csapatban rejlik, amelyik érte dolgozik. – Annyi kreatív energia gyűlik össze a megbeszéléseken, hogy bárki megirigyelhetné; öröm látni a tenni akarást, az alkotás iránti vágyat. Én őszintén úgy hiszem, hogy a művészeink, fellépőink, együttműködő partnereink ezt érzik és tapasztalják a közös munka során: a kollégákban lévő szakmai alázatot és profizmust – emelte ki Antal Nikolett, a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. ügyvezető igazgatója.

Színház
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – mondta Tamási Áron főhőse az Ábel Amerikában című regényben. – A B32 egy olyan hely, ahol én is otthon tudom magam érezni – hangsúlyozta Scherer Péter, a Nézőművészeti Kft. alapító tagja. – Most lett ötéves a kultúrtér, egy ötéves gyerek már jól beszél, jól mozog, és már kész ember. A B32 pedig komplett befogadó színházzá nőtte ki magát – tette hozzá Scherer Péter. Többek között itt debütált az ő rendezésében a Testvérest című, önéletrajzi elemekre épülő dráma, de az iskolai zaklatással foglalkozó 7 nap is repertoáron van. A Kivettem a fejemből a gömböt című kabarét, a bohóctréfákra épülő Kalap elő­adást szintén rendszeresen lehet látni a közösségi tér színpadán.
Varga Ádám monodrámáját, a Túlélőt rendre telt házzal játssza a B32, fellépett már itt a Dollár Papa Gyermekei színházi csoport, látható volt a kultúrtérben Péterfy-Novák Éva Egyasszony című megrázó monodrámája is. Legutóbb a Másik Oldal és a Manna közös produkciója, a Mit tennél, ha ma meghalnék? debütált a B32-ben.
Hajdu Szabolcs és társulata, a Látókép Ensemble ugyancsak visszatérő vendég: családi trilógiájuk második és harmadik része (Kálmán-nap, Egy százalék Indián) jó ideje műsoron van a Gárdonyi téren. – Nagyon szeretünk itt játszani, és nem csak azért, mert általában friss kávéval várnak. A mi színházunkban mindenki mindent csinál: együtt építjük fel a díszleteket, együtt pakolunk és készülünk fel az előadásokra. A B32 ilyen szempontból az egyik legkényelmesebb játszóhelyünk, ugyanis a technikai személyzet mindig előkészített tereppel várja a stábot. A közönség egészen különleges, jól rezonál, érzékeny és nyitott, abszolút jön velünk – mondta el Hajdu Szabolcs.

Bábszínház
A 2017-ben elindult Manna Matiné sorozat Új bábszínház Újbudán programja a bábműfaj képviselőinek ad bemutatkozási lehetőséget, gyermek- és ifjúsági, illetve felnőtteknek szóló előadásokkal egyaránt. A sorozatban szerepelt már többek között a Tintaló Társulás, az ESZME, a Ciróka Bábszínház, a MárkusZínház, Fabók Mancsi Bábszínháza, Ladányi Andrea táncművész és Markó-Valentyik Anna bábművész.

Képzőművészet
A B32 Galéria és Kultúrtér két kiállítótere (B32, Trezor) egy sor neves művészt vonultatott már fel. A Párizs, Paris! című tárlaton a Szöllősi-Nagy–Nemes-gyűjtemény darabjait, így például Hantai Simon képeit vagy Vera Molnár munkáit láthatta a közönség a B32-ben. De Kokas Ignác, Schéner Mihály és El Kazovszkij is kiállított már itt; El Kazovszkij szorosan kötődött a korábbi Bartók 32 Galériához, itt mutatta be utolsó monumentális munkáját, a Papírfríz II.-t. Vojnich Erzsébet ugyancsak többször vendégeskedett a galériában. – Nagyon imádom a B32 Galériát, volt kiállításom itt még az átalakítás előtt 2007-ben, és utána is, 2017-ben. Amikor tagjai közé választott a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, itt rendeztem meg a Helyszínelők című székfoglaló tárlatomat – mesélte a festő. Férje, Szüts Miklós kiállítását 2018-ban tekinthette meg a közönség. – A kapcsolatom a B32-vel olyan, mint egy igaz szerelem…. csak szépet és jót tudok mondani a helyről, egy darabja az életemnek, és fontos darabja. És remélem, én is hagytam valami nyomot a galéria múltjában és jelenében, sőt, talán még a jövőjében is – mondta a művész.
Nemrég Szurcsik Józsefnek volt itt tárlata, ő szintén „hazajáró”. – Nekem a galéria különösen érdekes helyszín, jó néhány évtizede itt volt egy jelentős kiállításom. Most is parádés környezetben, jó emberekkel tudtam itt dolgozni, innen csak mosolyogva távozom – mondta el a festő.

Dizájn, iparművészet, fotó
A dizájnerek a Trezorban találtak bemutatóhelyet, köztük volt például Jermakov Katalin, Király Fanni és Bartha Ágnes ékszertervező, a legendás textilművész Róna Éva, Deim Balázs fotós, Rófusz Kinga, Gévai Csilla illusztrátor. 2017 óta a B32 fogadja be az Iparművészeti Múzeum vásárát (a múzeum felújítása miatt), így tavasszal és karácsony előtt Prémium Art Fair várja a kortárs dizájn kedvelőit.

Zene
A B32-ben indult útjára a Lemezjátszó sorozat, amelynek első évadában hazai pop-rock hírességek meséltek kedvenc albumukról. A második évad, a Lemezjátszó Classic ikonikus magyar könnyűzenei lemezeket mutat be, olyan zenészek közreműködésével, mint Zorán, Frenreisz Károly, Szörényi Levente, Karácsony János. Az élő zene is helyet kap: Ferenczi György és a Rackajam gyakori vendég, de Tóth Vera, Szalóki Ági, Wolf Kati is énekelt már a színházteremben, Harcsa Veronika pedig a Kassák-estjét hozta el ide. Fellépett az Elefánt, az Ed Is On (élén Tasnádi Bence színésszel), és a kultikus Európa Kiadót vagy Ujj Zsuzsi duóját is hallhatta a közönség. Március 7-én itt mutatták be Kollár-Klemencz László Ég az erdő című új albumát. Lovasi András idén januárban a B32-ben adta elő először a Csak maga című szólókoncertjét. – Jó néhányszor játszottam már a B32-ben, és mindig úgy éreztem, hogy ez egy kreatív műhely. Gyakran nézem a programokat, és soha nincs jegy. Néha a színész barátaim elhívnak egy-egy előadásra, és akkor be tudok jutni – mesélte.

Irodalom
Újbudán a Bartók Béla út régebbi és újabb helyei (Hadik, Mitzi, Kis Présház) számos irodalmi programnak adnak otthont, könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, tematikus estek, megemlékezések váltják egymást. A B32 a már meglévő eseményekhez egyedi módon kapcsolódva igyekszik fiatal tehetséges írókat, női alkotókat, valamint a gyermekirodalmat fókuszba hozni. Horváth Gergely Soron Kívül című sorozatában Háy Jánossal, Grecsó Krisztiánnal, Visky Andrással és Babiczky Tiborral beszélgetett. A HUBBY Magyar Gyerekkönyv Fórum szervezete a magyar gyerekirodalomról rendez előadásokat. A Fiatal Írók Szövetsége és a B32 tavaly indította el a Kép–Szöveg–Budapest városfesztivált, ahol a valós és a fiktív Budapest kulturális lenyomatait térképezték fel.
A B32 rendszeresen kapcsolódik az Eleven Tavasz és az Eleven Ősz, valamint a Magyar Festészet Napja, a Budapest Art Fair, a Budapest FotóFesztivál, a Café Budapest, a Design Hét programjaihoz is. Idén egy speciális könyvünnepre, helytörténeti fesztiválra és a megszokott Gárdonyi Piknik összművészeti közösségi eseményére is készül a B32 Galéria és Kultúrtér csapata.


K. G.