Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

„Pótolhatatlan veszteség”

Újbuda   |   2019, július 4 - 10:04Nyomtatóbarát változatSend by email

Gazdagréten készült a '80-as és '90-es évek meghatározó magyar televíziós sorozata Horváth Ádám rendezésében. A Szomszédok egyik fontos szerepét, Vágási Ferit alakította Nemcsák Károly. A színművészt, a József Attila Színház igazgatóját Szentpéterváron értük el telefonon, ahová a magyar színészválogatott keretével utazott a helyi színészek csapatának meghívására.

Horváth Ádám temetése július 16-án 9 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Hogyan emlékszik vissza a Szomszédok sorozatra?

Amikor a szereplők 1987-ben beköltöztek a gazdagréti lakótelepre, olyan közösséggé formálódtak, amelynek tagjai az itt élő emberek mindennapi problémáival küzdöttek. A nézőknek nem okozott nehézséget, hogy magukhoz közel állónak érezzék a képernyőn megjelenő karaktereket és helyzeteket. A sorozat sikere ennek köszönhető, és mindenekelőtt Horváth Ádám rendezőnek, akinek a hiánya pótolhatatlan veszteség.

Milyen volt együtt dolgozni Horváth Ádámmal?

Fantasztikus ember volt, az ő karizmatikus személyisége fogta össze a társaságot, így a forgatás tizenhárom éve alatt békében, szeretettel, megértéssel dolgoztunk együtt. Amikor befejeződött a sorozat, nem szakadt meg a kapcsolat közöttünk. A barátság megmaradt, és gyakran összejártunk. Isteni ajándék, hogy ilyen nagyszerű kort élt meg, és velünk lehetett. Horváth Ádám halálával a magyar televíziózás kiemelkedő alakja távozott közülünk, személyében nagy egyéniséget veszítettünk el.

Két éve ön és több szereplő is kilátogatott Gazdagrétre, a sorozat indulásának harmincadik évfordulóján tartott Szomszédok ünnepére. Ilyen fogadtatásra számított?

Meghatott, hogy ennyire sokan eljöttek, nagyon jóleső érzés, hogy nem felejtettek el minket, és ma is népszerű a Szomszédok. Amikor megérkeztünk Gazdagrétre, olyan volt, mint ha hazatértünk volna. Éveken keresztül forgattunk a lakótelepen, amely meghatározta a sorozatot, de a sorozat is egyre inkább része lett a lakótelep életének. A népszerűségnek köszönhetően pedig az ország életének is. A nézők büszkék voltak rá, én pedig büszke vagyok arra, hogy nemcsak a budapestieket tudtuk megszólítani, hanem a szélesebb közönséget is, és meg tudtuk mutatni azokat a problémákat, amelyek foglalkoztatták őket.

Horváth Ádámról és a Szomszédok sorozat kulisszatitkairól is sokat meséltek a résztvevő szereplők a gazdagréti Szomszédok ünnepén, amelyet 2017-ben tartottak a teleregény indulásának harmincadik évfordulóján. Az Újbuda TV részletes beszámolót készített a rendezvényről, amely megtekinthető a kerületi televízió Youtube-csatornáján.

(Újbuda)