A Gellért-hegy oldalában álló Minerva utcai (volt Gyopár utca) ház volt a svéd követség úgynevezett humanitárius osztálya, ahol például a menleveleket, a schutzpassokat adták ki. Ezt a védlevelet, amely szerint tulajdonosa svéd polgár, és rövidesen Svédországba utazik, a nyilasok is sokszor elfogadták. Így az itt kiállított papír valóban életmentő lehetett.
Raoul Wallenberg a menlevelekkel, illetve az általa felállított mentőhálózattal sok ezer ember életét óvta meg a vészkorszak idején, ám őt egy másik totális diktatúra pusztította el. Sorsát ma sem ismerjük pontosan. Annyit tudunk, a szovjet csapatok parancsnokságára készült Debrecenbe 1945 januárjában, hogy előadja tervét a Magyarországon életben maradt zsidók normális életének megszervezéséről, és segítséget is kérjen a megvalósításhoz. Ám Debrecenbe sohasem érkezett meg. A Szovjetunióba hurcolták, és minden valószínűség szerint ott is halt meg.
Wallenberg nem egyedüli diplomataként vett részt 1944-től kezdve Budapesten a zsidók megmentésében. A svéden túl a svájci, a portugál, a spanyol követség és a vatikáni nunciatúra munkatársai is vállalták a sokszor életveszélyes munkát.
Mégis közülük Wallenberg alakja vált legendássá, amiben nyilván jelentős szerepe volt rejtélyes eltűnésének. A hidegháború éveiben a szovjetellenes propaganda egyik fontos elemévé vált újra és újra szóba hozni, mi történhetett Wallenberggel, felhívva a figyelmet arra, milyenek az emberjogi viszonyok a Szovjetunióban. A legendához az is kellett – mint erről a Wallenberg-jegyzőkönyv című könyvemben részletesen írtam –, hogy a 20. század egyik totalitárius diktatúrája ellen küzdött, és a másik totalitárius diktatúra pusztította el.
A legenda épüléséhez az is alapot szolgálhatott, hogy Raoul Wallenberg az egyik leggazdagabb svéd család tagja volt, nem pedig hivatásos diplomata, és könnyedén átvészelhette volna a háborút otthon, a semleges Svédországban. Senki nem rótta volna föl neki, ha csak a kandallója előtt szörnyülködik a BBC híreit hallgatva, mi minden történik egy távoli, ismeretlen országban.
És azt se hagyjuk ki, hogy Wallenberg nagyon rövid idő alatt épített föl egy igen hatékony szervezetet Budapesten, amely óvta, ellátta, élelmezte a megmaradt magyarországi zsidókat. A teljes reménytelenség idején az ő neve jelenthetett némi esélyt a túlélésre.
A Minerva utcai követségi épület sok visszaemlékezésben előkerül. Lévai Jenő, aki a holokauszt első magyarországi krónikása volt, naplójában így ír erről:
„A Gyopár utcai követség előtt lassan ugyanazok a tumultuózus jelenetek alakultak ki, mint a Vadász utcában, a svájciak kivándorlási osztálya előtt. Rövidesen a B osztályt – ez foglalkozik a magyar zsidókkal – külön helyezik a Minerva utca 1. sz. alá, s ott álldogálnak naphosszat sorban a pesti zsidók, akik svédek szeretnének lenni, vagy ahogy a mindenből élcet faragó pesti zsidóság körében kialakult: <<svédettek>>”.
Kállay Kázmér, Kállay Miklós miniszterelnök unokaöccse maga is részt vett Wallenberg zsidómentő akcióiban, le is csukták, majd szabadulása után bujkálni kényszerült:
„Eszembe jutott a schutzpass, amit Wallenbergtől korábban kaptam. Gondoltam, felszaladok, megnézem a svéd követséget. És ott is akadtak rögtön ismerősök. (...). Úgyhogy a Gyopár utcában úgy fogadtak, mintha mindig is odajártam volna. Jött egy titkár, összehozott Wallenberggel. Aztán pár nap múlva Wallenberg hozta a hírt, hogy úgy értesült, a nyilasok meg akarják támadni az épületet. Átköltöztünk a Rezeda utca 2.-be. (...) Ott találkoztam egyébként Szent-Györgyi Alberttal és a feleségével is.”
Miután a menlevélért folyamodók hatalmas tömegben rohamozták meg a követséget, az kénytelen volt újabb irodákat bérelni, többek között a Tigris utcában. A Kelenhegyi úton lévő finn követség üres épületét is használták: követség egyik munkatársa, Per Anger visszaemlékezése szerint a menlevélért állók sora nemegyszer egészen a Gellért szállóig tartott.
| A Minerva utcai villát a 20. század elején építtette Bayer Dezső gyógyszerész (1874–1944), aki tiszteletbeli svéd konzulként is működött Budapesten. Az épületet Hoepfner Guidó és György Géza tervezte. Eredetileg nyaralónak szánták, az akkor még ritkaságnak számító liftet és központi fűtést is szereltek bele. Két szinten, szintenként nyolc–tíz szobát hoztak létre, a földszinten egy hetven négyzetméteres hallal. A svéd követség 1938-ban költözött a létesítménybe, amikor a diplomáciai képviselet Bécsből Budapestre tette át székhelyét. |
Dési János
|
2012-ben jelent meg Ingrid Carlberg svéd író-újságíró könyve Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulóján, a szerző elnyerte a legrangosabb svéd irodalmi kitüntetést, az August-díjat. Azóta a tízmilliós Svédországban ötvenezer példány fogyott el a könyvből, kiadták angolul, spanyolul, németül és olaszul. A napokban jelent meg magyarul. A fordítóval, Garam Katalin szerint – aki közreműködött a könyv elkészítésében is – ilyen teljes és alapos munka még nem született Wallenbergről. A szerző a nagypolitika összefüggéseiben mutatja be életét, és részletesen számol be arról is, miként rontotta el azt a svéd kormány, a svéd diplomácia, hogy visszaszerezze a szovjet fogságból Wallenberget. Szó esik arról, hogy az a terv, amelyet a szovjet parancsnokságra akart vinni mennyire hasonlított a Marshall-tervre. Vagy hogy a hírszerzési jelentések mennyire növelték a szovjetek gyanúját. Sokszor felvetődik, egyáltalán miért vállalta ezt a missziót. Garam Katalin szerint Raoul Wallenberg, aki félárva volt és a nagyapja nevelte, sosem tudott igazán beilleszkedni a dúsgazdag Wallenberg családba. A misszióval az is a célja volt, hogy kiérdemelje elismerésüket. Wallenberg nem hősnek jött Budapestre, hanem jó vállalatvezetőként kívánt megoldani egy feladatot, öbb mint 350 embert mozgatva.
|
|
|
|
