Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 5. vasárnap, Emese, Sarolta

Szabadon szárnyalhatnak a fiatalok a Kaptárban

Újbuda   |   2020, február 21 - 10:33
Nyomtatóbarát változatSend by email

Korábban üzemi konyha működött a Neszmélyi úton abban az épületben, ahol létrejött a Kaptár. Egy olyan egyedi, fiataloknak szóló intézményt létesített Újbuda Önkormányzata Őrmezőn, amely hiánypótló a kerületben.

Sok közösségi ház szervez fiataloknak is programokat, de a Kaptár kifejezetten csak nekik szól. Főleg a 12–18 éves korosztálynak kíván olyan kikapcsolódási, szórakozási lehetőségeket nyújtani, amelyek egyrészt elősegítik a közösségek, baráti kapcsolatok kialakulását, másrészt játszva fejlesztik a fiatalokat, és segítik őket abban, hogy szabadidejükben izgalmas, érdekes dolgokkal foglalják el magukat.

Antal Nikolett, a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. ügyvezetője a programkínálat kialakításánál azt tartotta a legfontosabbnak, hogy maguk a fiatalok döntsék el, miről szóljon a Kaptár. A tavaly év végi átadást követő időszakban több projektet is megvalósítottak itt, ezek hatékonyságát, sikerét mérlegelve, két új munkatárs bevonásával kezdte meg állandó működését a Kaptár ezekben a hetekben, minden hétköznap várva a fiatalokat.

– Nagyon sok szakmai egyeztetés előzte meg a Kaptár megnyitását, művészetterapeutákkal, mentálhigiénés szakemberekkel, gyerekpszichológussal, színházi szakemberekkel konzultáltunk. Felkerestünk hasonló tevékenységet folytató intézményeket, ahol a tinédzser korosztály már otthonra lelt egy-egy jól bevált program keretében, de az i-re a pontot az idejáró fiatalok fogják feltenni, akiknek visszajelzéseiből látni fogjuk, ők mit várnak a Kaptártól, és milyen alkalmakon szeretnének részt venni – mondta Antal Nikolett.

Lőrincz Adrienn programszervező aktívan részt vett a nyitást követő kísérletező időszak megszervezésében. – Nagyon izgalmas hónapokon vagyunk túl, projektszerűen szerveztünk különböző foglalkozásokat, ahol le tudtuk mérni, mi az, ami érdekli, mozgatja a gyerekeket, mi az, ami igazán vonzó számukra, és az is érdekelt minket, mihez és hogyan tudnak valamit hozzátenni ők maguk – mondta el Lőrincz Adrienn. A Kaptár alapvetése az, hogy a fiatalok szabadon alakíthatják, saját igényeikre szabhatják a programkínálatot, hogy ez olyan hely lehessen, amit magukénak érezhetnek, róluk szól. A kísérleti időszakban főként a művészeti neveléssel kapcsolatos események kaptak teret a Kaptárban, úgy hogy a “digitális generációhoz” tartozó fiatalok használhatták okoseszközeiket, sőt, voltak olyan programok is, amelyeket kifejezetten a mobiltelefonok bevonására építettek.

– Bakonyi Zsuzsa fotográfus egy négyalkalmas mobilfotó-tanfolyamot tartott a gyerekeknek, és a Gyerekfilm Akadémia Filmjátszó programsorozatát is elhoztuk Őrmezőre – számolt be a szervező. – A kamaszok kipróbálhatták magukat riporterként, de animációt és képregényt is készíthettek. Kialakult egy együttműködés a Gamer Power Esport Egyesülettel, velük együtt szerveztük meg a Gamer Napot, ahol nemcsak a konzolok kaptak főszerepet, hanem a digitális játékok mellett, a Játszóház projektnek köszönhetően, a régi “analóg” társasjátékokkal is játszhattak az ide érkező családok. Kihasználtuk a ház állandó elemeit is, a darts, a csocsó és a pingpong mindig közkedvelt nálunk. Volt egy programsorozatunk is, a Kaptár Kari, amely során karácsonyi filmklubot tartottuk, a Filmjátszóban ünnepi animációk készültek, Várnai Zsuzsa művészetterapeuta pedig remek kézműves foglalkozásokat tartott. Az is célunk, hogy bevonjuk a körülöttünk dolgozó vállalkozókat a központ életébe, például a mellettünk lévő virágbolt segítségével készültek a Grincsfák és az adventi koszorúk a Kaptárban – tette hozzá Lőrincz Adrienn.

A Kaptár rendszeres nyitvatartását ma már két állandó munkatárs teszi lehetővé, akik maguk is részt vesznek az intézmény életének koordinálásában. Orsovszky Gyöngyvér trénerként, mentorként, ifjúságsegítőként, szocio- és művészetterapeutaként eddig is fiatalokkal, gyerekekkel foglalkozott. Nagy tapasztalata ellenére a Kaptár kihívást jelent számára, mert ennyire új profilú intézményben, amelyben a gyerekeknek is komoly beleszólásuk van abba, hogy miként alakuljanak a ház programjai, még ő sem dolgozott.

– Nagyon megörültem, amikor hírét vettem, hogy indul egy fiataloknak tervezett központ, nagy álmom vált valóra, hogy ennek én is részese lehetek. Nemcsak igényes szórakozást lehetővé tévő teret kívánunk adni a Kaptár látogatóinak, hanem szeretnénk, ha itt otthon éreznék magukat, és a szülők is bátran elengednék gyerekeiket, mert tudják, hogy itt biztonságban vannak, és jól érzik magukat – mondta Orsovszky Gyöngyvér. A Kaptár egyediségét szerinte az adja, hogy a felnőttek csak segítik valóra váltani a fiatalok elképzeléseit, ötleteit, nem ők határozzák meg, mi legyen egy-egy délután vagy hétvége programja. Csak beszélgetni, barátokkal játszani is bárki bejöhet ide az őrmezői tinik közül, nem kötelező részt venni az éppen zajló foglalkozáson. – Szerencsére az épület belső tere olyan, hogy egyszerre, egymás zavarása nélkül, több közösség is jól érezheti magát, és azt csinálhatja, amit leginkább szeret – mondta a Kaptár munkatársa.

Kóródi Balázs, a másik munkatárs eddig animátorként dolgozott külföldön, előtte pedagógiát, neveléstudományt hallgatott, fiatal kora ellenére már neki is komoly tapasztalata van játékszervezésben, közösségépítésben. – Korunk társadalmának egyik problémája az elidegenedés. Én mindig is ez ellen szerettem volna tenni – mondta Kórodi Balázs. – A Kaptár célkitűzéseiben ez fogott meg leginkább: kötöttségek nélkül igyekszik segíteni a fiataloknak abban, hogy barátokra találjanak, szabadon, kreatív stílusban építsék ki a saját közegüket. Sajnos a gyerekkori közvetlenség, a barátkozás könnyedsége az évek múlásával egyre csökken. Sok fiatal felnőtt a családalapítás után arra döbben rá, hogy nincs igazán közössége. Pedig az ember társas lény, szüksége van kapcsolatokra. Én hiszek abban, hogy a barátokra találás képességét lehet fejleszteni, és ez éppen a tinédzsereknek a legfontosabb – tette hozzá.

A Kaptárban a szervezők minden hétköznapnak igyekeztek saját jelleget adni, így a fiatalok tudni fogják, mikor milyen jellegű programból kaphatnak éppen többet. A hóbortos hétfő a játékról szól, a kreatív kedd a művészeti foglalkozásoké lesz, szerdán a sport kerül fókuszba, a chill csütörtök a nagy beszélgetéseké, a filmnézésé, míg a péntek a bulizásról szól majd, ahol mindenki “csinálhat zenét”, ha akar. Mert a Kaptárban semmi nem kötelező, de aki szabadon szeretne szárnyalni, annak minden lehetőséget megadnak. Kórodi Balázs nagy Harry Potter-rajongó, és magabiztosan állítja, hogy quidditch meccseket is rendeznek majd foci, kosárlabda, röplabda és asztalitenisz mellett.

Ötletből, kreatív elképzelésből nincs hiány. A gasztronómia sem fog kimaradni a kínálatból: nem lesz büfé egészségtelen ételekkel, hanem a látogatók maguk ismerkedhetnek meg egy-egy egészséges, különleges étel elkészítésével, amit persze utána meg is ehetnek. A környékbeli iskolákkal a Kaptár szervezői már felvették a kapcsolatot, jellemzően örömmel működnek együtt az új közösségi hellyel. Nemcsak ötletekkel segítik a Kaptárat, de szeretnének oda maguk is programokat szervezni: hamarosan lesz ott kihelyezett osztályfőnöki óra, a távolabbi jövőben pedig az iskolai tanulást kiegészítő, érettségire felkészítő tanfolyamoknak is helyet adhat a Kaptár.

D. B. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Átadták a Pro Urbe Újbuda és Pro Communitate Újbuda díjakat

Rangos kitüntetéssel ismerte el az önkormányzat a kerület fejlődéséért, az újbudaiak életkörülményeinek javításáért, szellemi és anyagi javainak gyarapításáért végzett több évtizedes munkát. Az elismeréseket a B32 Galéria és Kultúrtérben adták át július 2-án.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.