Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 8. vasárnap, Mária

Szavakat fúvok - Dunai Tamás az AKH-ban

Újbuda   |   2019, november 22 - 17:41
Nyomtatóbarát változatSend by email

Dunai Tamás színművész lépett fel az Albertfalvi Közösségi Házban november 18-án.

A Jászai Mari-díjjal is kitüntetett színész karriertörténetét, legkedvesebb verseit is megosztotta a közönséggel önálló estjén. Előadása nemcsak humoros volt, hanem zenés is, melyen komoly szerephez jutott a klarinét és a szakszofon is.

Dunai Tamás előadását sokfelé ismerik az országban, gyermekeinek versei mellett, Apollinaire, Radnóti Miklós, Bella István, Szép Ernő, Márai Sándor, Radnóti Miklós, Babits Mihály, József Attila, Nagy László, Vas István és Devecseri Gábor alkotásait adja elő.
Az immár 70 éves színész eredetileg nem színi pályára készült, de az egyetemi színjátszókör hatására a színház felé fordult. Helyét prózai és musical szerepekben is megállta és hangszeres tudását is számtalanszor megmutatta. Legutóbb az Albertfalvi Közösségi Házban láthatta a közönség.

D. B. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.