Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 2. szerda, Melinda, Vivien

Szelíd türelemmel élek - Interjú Erdélyi Timea színésznővel

Újbuda   |   2020, október 29 - 15:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

Erdélyi Timea a Karinthy Színház Maga lesz a férjem című előadásnak egyik főszereplője. 2020 őt is számos nehézség elé állította, de mint meséli, ennek ellenére sok mindenért hálával tartozik sorsának. Rendkívüli helyzetekkel, mozgalmas eseményekkel tarkított nagy kihívás ez az év számára is.

• Többszörösen nehezen indult az esztendő önnek, hiszen a koronavírus-járvány miatti problémák mellett egy műtéten is át kellett esnie tavasszal. Hogyan éli meg az élet idei gondjait?

Rengeteg minden történt velem ebben a nehéz, de eseménydús évben. Megbetegedtem és meggyógyultam, elköltöztem és új otthonra találtam, örökbe fogadtam egy állatot, elvesztettem a munkáimat, aztán vissza is kaptam őket. Már önmagában az is elég nagy kihívás, hogy ezt a sok mindent az ember feldolgozza, nem? A tavaszi kényszerű leállás után július közepe óta játszom újra. Nagy öröm volt elfogadni ezt a szerepet is a Maga lesz a férjem című darabban. Boldogan kezdtem bele egy új próbafolyamatba.


• 2020 mindenkinek nagy kihívás. Vannak túlélési stratégiái? Mire fókuszál a bajok helyett? Mivel nyugtatja meg magát?

Épp a napokban egyeztünk meg az egyik barátommal abban, hogy elindítjuk az „elűzöm magamtól a rossz gondolatokat” kihívást. Az utóbbi időben már olyan sokat panaszkodtunk, hogy elegünk lett az egészből. Egy hétig megpróbáljuk kibírni, hogy nem adunk teret a saját rossz gondolatainknak, és főleg nem panaszkodunk, elhessegetünk minden negatív gondolatot. Szombaton kezdtük, ma még csak hétfő van. Nem lesz könnyű kibírni a következő szombatig…


• Tudatosan próbálja befolyásolni az életét is, akár a gondolatait?

Igyekszem egészségesen élni. Megválogatom, mit eszem, rendszeresen sportolok, meditálok sokat. Szeretek a belső világomban lenni.


• A Maga lesz a férjemben a kissé széllelbélelt Margit szerepét játssza. Vannak közös pontok a karakterben és önben?

Minden próbafolyamatom első szakasza, hogy megpróbálom megtalálni, miben tudok egyezni a szereppel. Minél kevesebb ilyen pont van, annál nehezebben rakom össze. De végül is, nem szeretnem kell a karakteremet, hanem megérteni. Szerencsére Margit karakterével több találkozási pontom is van. Bár én alapvetően nyugodt, megfontolt ember vagyok, azért van bennem kellő szeleburdiság, játékosság, olyan vonások, amelyek ezt a karaktert is meghatározzák. Életigenlés, szeretet. Ezeket kell felerősíteni.


• Ha önmagát kellene eljátszania, a saját karakterét honnan közelítené meg?

Nagy bennem a szeretet és az empátia, ezzel együtt rapszodikus a lelkivilágom. Simán megtörténik velem, hogy kirobbanó jókedvem van, aztán senki nem érti, öt és fél perc múlva mitől gondolom azt, hogy katasztrofális és kilátástalan az élet. Széles érzelmi amplitúdón tudom élni a mindennapokat.


• Most hol tart? Jókedvű vagy kilátástalan a hangulata?

Egyáltalán nem mondhatom, minden rendben van az életemben. De szelíd türelemmel viselem az engem érintő dolgokat. Nemcsak kifejezetten arra gondolok, ami közvetlenül engem érint, hanem ami a világot illeti, amelyben élek. Megpróbálok tudatosan arra figyelni, ami hálával tölt el. Ha végiggondolom, mi mindenért lehetek hálás, akkor ráébredek, hogy ez tulajdonképpen elég hosszú lista. Mire a végére érek, egészen jókedvem lesz.


• Gyerekkora óta erre a pályára vágyik?

Gyerekkorom óta tudtam, ezzel akarok foglalkozni, nem volt kérdés sohasem, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen akarok tanulni. Amikor kamaszként a Barátok közt című napi sorozatban elkezdtem forgatni, anyukám csak arra kért, sose felejtsem el, mi volt az eredeti terv, és én egy pillanatra sem felejtettem el ezt soha. A Barátok közt csupán egy kis kitérő volt, ami viszont később megnehezítette az életem. Még a mai napig is úgy érzem, csomó feladattól elestem, és sok, számomra fontos színházi szakember másképp vélekedne rólam, ha tizenhat éves pattanásos tinilányként nem csináltam volna ezt a szériát. Mert bár azt mondják, nincsenek előítéletek a szakmában – vannak. Ez nekem annyira fáj, hogy ennek feldolgozása lehet, hogy az egész létemet ki fogja tenni. De igyekszem ezt is szelíden elfogadni, nyilván ez a sorsom. Ám ezzel együtt sem lehetek hálátlan, hiszen most is remek munkáim vannak. Nyáron forgattam A mi kis falunkban újra, ez már a negyedik évadom ezzel a stábbal, és nemrég egy másik sorozatban is elkezdtem a munkát. Próbálok a jó dolgokra koncentrálni, és remélem is, hogy még tartogat számomra jó dolgokat 2020. Kicsit kezdek attól tartani például, hogy idén a karácsonyfánál a három macskám és a kutyám lesz csupán a társaságom. Igazán jó lenne megtalálni a társamat, de erre sem vagyok nagyon ráfeszülve. Nem akarok kompromisszumokat kötni.

T. E.

Nóti Károlyt utoljára a Nyitott ablak című zenés komédiájával zárta szívébe a Karinthy Színház közönsége. Most a Maga lesz a férjem című vígjátéka várja a nézőket. Az 1937-ben filmen is bemutatott nagy sikerű történetből kiderül, igaz-e a következő állítás: a szerelem az egyik olyan dolog a világon, amiért az ember szinte bármire képes, néha még afféle őrült tettekre, kisebb-nagyobb füllentésekre is, amelyek aztán elképesztően vicces helyzetekbe tudják hozni a szereplőket. Márkus Alfréd – Nóti Károly – Nádasi László – Nemlaha György: Maga lesz a férjem című zenés vígjátékát Szabó P. Szilveszter rendezésében láthatja a közönség a Karinthy Színházban.

Címkék: 
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Átadták a Zöld Óvoda minősítéseket  

Bakai-Nagy Zita és Orosz Anna alpolgármesterek december 1-jén személyesen adták át az "Örökös Zöld Óvoda" és a "Zöld Óvoda" címet igazoló okleveleket, és az ehhez járó jutalmakat öt intézményben.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.