Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 16. szombat, Gusztáv

Tematikus játszótér alapkövét tették le

Újbuda   |   2019, szeptember 20 - 12:19
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hoffmann Tamás polgármester, a FŐTÁV Zrt. kapcsolati és üzletfejlesztési igazgatója, Ujhelyi Csaba és Nagyné Antal Anikó, valamint Csernus László önkormányzati képviselőkkel helyezte el annak a tematikus játszótérnek az alapkövét, amely a távfűtés népszerűsítését tűzte ki célul. A MOME hallgatói és oktatói által tervezett játszótér kivitelezését, közösségi tervezést követően, a jövő évben építik fel a Bartók Béla és Kelenföldi utak kereszteződésében található zöld területen.

Hoffmann Tamás polgármester elmondta, hogy kiváló az együttműködés az Újbudán működő Főtáv Zrt. és az önkormányzat között. Ezért is támogatták ezt a kezdeményezést, amely egy különleges színfoltja lesz a kerületnek.
Herpai Attilától, a FŐTÁV Zrt. kommunikációs igazgatójától megtudtuk, hogy Európában teljesen egyedi lesz ez a játszótér, amelyet kicsik és tizenéves gyerekek is egyaránt használhatnak majd. “Már a legfiatalabb generációk számára szeretnénk megmutatni, hogy a távfűtés egy hatékony és gazdaságos megoldás otthonaink számára” - fogalmazott a kommunikációs igazgató. A játékelemek a távfűtést biztosító cég tevékenységét népszerűsítik, bemutatják az általuk használt eszközöket, szerelvényeket. . Hatalmas csövekből készült mászókák, kéményre emlékeztető magas csúszdák és izgalmas street work elemek színesítik majd hamarosan az új játszóteret.

D. B. S.

Címkék: 
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

A döntő többség igényli az oltást – Falus Ferenc

A felmérésekkel szemben Falus Ferenc korábbi tisztifőorvos biztos benne, hogy a lakosság legalább 70 százaléka kérni fogja az oltást a COVID ellen, különösen, ha látja, hogy nincs mellékhatás, szövődmény és megvéd a betegségtől. Az EU megszervezi a vakcina ellátást és megszervezhető az oltás menete is. Két két és fél hónap alatt egy háziorvosi praxisban be lehetne oltani az embereket.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.