Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Testépítő nap volt a Gabányiban

Újbuda   |   2014, május 7 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Bodysport néven Nemzetközi Nyílt szabadidős testépítő verseny volt a Gabányi László Sportcsarnokban május 4-én. Az esemény a Bodysport Kupa tehetségkutató versennyel indult, délután pedig a profik versenyeztek.

Sokat változott az elmúlt években a sportág megítélése - állítja Vida Zoltán a Bodysport Kupa főszervezője. A folyamatosan növekvő nevezői létszám mellett idén a szomszédos Szlovákiából és Romániából is érkeztek sportolók a Nemzetközi Nyílt szabadidős testépítő versenyre.

A magyar versenyzők ebben a sportágban a világ élvonalába tartoznak. A nap folyamán több klasszis tartott bemutatót, többek között Major Zsolt háromszoros N.A.C. Mr. Universe és Sóós Bernadett N.A.C világbajnok is.

A versenyen sok jól felkészült fiatal sportolót lehetett látni, úgyhogy az utánpótlás reményteljes. A nyílt, szövetségektől független, szabadidős verseny egyúttal kvalifikáció is volt az N.A.C. és W.A.B.B.A. Világbajnokságokra.

Ludányi Attila önkormányzati képviselő beszámolójában elmondta, hogy ifjú korában ő is rendszeresen sportolt. Szerinte nem az a lényeg, hogy valaki világbajnok legyen, hanem hogy a mindennapok részévé váljon a testedzés. A rendszeres sportolással ugyanis nemcsak a szervezet lesz edzettebb, hanem a jellemet is erősíti.

A verseny eredményei: http://bodysport.hu/verseny/bodysport-kupa-vegeredmenyek-3

HL-Újbuda