A TeSzedd! kampány utolsó napján, március 24-én a Kánai úti tó partján szedték a szemetet az újbudai önkéntesek. A csapat a helyszínen kapta meg a szükséges felszerelést, majd elindult a környéken felhalmozódott hulladék begyűjtésére. A főszervező Weigert Péter, a Fish’n’Go horgászapplikációt kifejlesztő cég ügyvezetője elmondta, gyakoriak az élővilágot veszélyeztető környezetszennyezéssel kapcsolatos bejelentések. A Kána tó környékén felhalmozódott szemétről Bodó Richárd, hobbiornitológus-fotós tett bejelentést, ezt követően csatlakoztak az idei TeSzedd! kampányhoz. A helyi akcióban Tóth Márton, az OSC vízilabdázója is részt vett. Csónakjukba számos, a vízi élővilágot veszélyeztető tárgyat emeltek be a vízből, szemetes zsákjukba petpalack, csomagolópapír és kerti szék is került. Tóth Márton számára elkeserítő az a szemétmennyiség, amelyet kutyasétáltatás közben látni a tó partján, de örömtelinek nevezte, hogy már az akció előtti napon többen gyűjtötték a hulladékot.
Az önkéntes szemétszedés során kizárólag a testi épséget és egészséget nem veszélyeztető hulladékot lehetett begyűjteni, tilos volt felszedni zöldhulladékot, építési- bontási törmeléket, gyógyszert, akkumulátort, motorolajat, elektronikai berendezést vagy nagyméretű autóalkatrészt. Ezeken kívül bármit bezsákolhattak, amit kézzel biztonságosan meg tudtak fogni és elfért a műanyag zsákban.
T. K.