Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Tömegközlekedési beruházás kezdődik Dél-Budán

Újbuda   |   2016, június 14 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Június 16-án kezdődik az idei év egyik legjelentősebb fővárosi közösségi közlekedést érintő beruházása. A várhatóan augusztus 28-áig átépül valamennyi villamos-peron a Budai fonódó villamoshálózat déli szakaszán, a Fehérvári úton és a Bartók Béla úton, felújítják a leromlott műszaki állapotú Bartók Béla úti villamospálya Móricz Zsigmond körtér - Szent Gellért tér közötti szakaszát is, illetve elvégzik a Budafok kocsiszín felújításához kapcsolódó vágányépítések is.

A vágányzár ideje alatt a Bartók Béla úton és a Fehérvári úton szünetel a villamosközlekedés. A kieső szakaszokon autóbuszok pótolják a villamosokat. A pótlóbuszok jelentős része alacsonypadlós, légkondicionált, korszerű emissziós normákat teljesítő jármű lesz. A Szabadság hidat erre az időszakra teljesen lezárják nemcsak a villamos-, de a közúti forgalom elől is, emellett korlátozások lesznek a Szent Gellért téren, a Bartók Béla úton, a Móricz Zsigmond körtéren és a Fehérvári úton is.

Közlekedés az érintett villamosvonalakon

A tanítási szünet ideje alatt szünetel a villamosközlekedés

  • a Bartók Béla úti villamosok (19-es, 49-es) vonalán Kelenföld vasútállomás és a Rudas Gyógyfürdő (19-es), illetve a Deák Ferenc tér (49-es) között,
  • a Fehérvári úti villamosvonalakon (17-es, 41-es, 47-es, 48-as) pedig a járatok dél-budai végállomása és a Móricz Zsigmond körtér (17-es), Rudas Gyógyfürdő (41-es), illetve a Deák Ferenc tér (47-es, 48-as) között.

A 17-es villamos a Bécsi út/Vörösvári út és a Móricz Zsigmond körtér M között közlekedik, a 19-es és a 41-es villamossal pedig a Bécsi út/Vörösvári út és a Rudas Gyógyfürdő között lehet csak utazni. A 47-es és a 49-es villamost a teljes vonalon autóbusz pótolja. Az 56-os és az 56A villamos Hűvösvölgytől a Rudas Gyógyfürdőig jár, míg a 61-es Hűvösvölgytől a Móricz Zsigmond körtérig, a Villányi úti végállomásig.

Aki a villamosforgalomból kieső dél-budai területekre igyekszik, annak pótlóbuszra kell majd szállnia:

  • A Savoya Park felé a Móricz Zsigmond körtér M-ről induló 17-es jelzésű pótlóbusszal,
  • a Kamaraerdei Ifjúsági Park pedig ugyaninnen a 41-es jelzésű busszal érhető majd el.
  • 47-es jelzéssel indul busz a Deák Ferenc tér M és a Városház tér között – a Szabadság híd lezárása miatt – az Erzsébet hídon át,
  • 49-es jelzéssel Kelenföld vasútállomás M és a Deák Ferenc tér M között, szintén az Erzsébet hídon,
  • továbbá 48-as jelzéssel busz közlekedik a Deák Ferenc tér M és a Fővám tér M között.

A pótlóbuszok jelentős része alacsonypadlós, légkondicionált, korszerű emissziós normákat teljesítő jármű lesz.

A Budafok kocsiszín előtti közmű- és vágányépítések miatt a Fehérvári út teljes keresztmetszetében le lesz zárva a közúti forgalom elől a Mezőkövesd út környezetében. A peronépítési munkák miatt a Fehérvári út a Vegyész utca és az Építész utca között csak a centrum felé lesz járható. A Fehérvári úton közlekedő alaphálózati autóbuszok és a pótlóbuszok is a Szerémi útra terelve közlekednek.

A villamospótlás ideje alatt sűrűbben jár majd a villamosforgalom alól kieső szakaszok egy részét lefedő M4-es metró, továbbá több, kapcsolódó buszjárat közlekedése is úgy módosul, hogy kedvezőbbek legyenek átszállási kapcsolataik a rövidített útvonalú villamosokra, illetve a pótlóbuszokra.

Lényegesebb közúti forgalomkorlátozások

A legfontosabb közúti forgalmi változás, hogy a villamospótlás idejére, június 16-ától augusztus 28-áig a Szabadság hidat lezárják nemcsak a közösségi közlekedési, de a közúti forgalom elől is. Kapacitását a szomszédos Erzsébet híd, illetve a Petőfi híd pótolja. Jelentős korlátozások várhatóak a Szent Gellért téren is, várhatóan július közepéig: lezárják a Szent Gellért rakpart felől a Műegyetem rakpart felé vezető útpályát, a Csíky utca haladási irányát megfordítják, valamint a Budafoki út Műegyetem rakpart és Csíky utca közötti szakaszát egyirányúsítják.

A Bartók Béla úton a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér között a villamosvágányok melletti, azaz a belső forgalmi sávokat lezárják, így ott irányonként egy-egy sáv lesz csak járható. A Fehérvári úton a Móricz Zsigmond körtér és a Vegyész utca közötti szakaszán kell sávlezárásra számítani, ugyanakkor a Mezőkövesd út és a Fonyód utca közötti szakaszon a Fehérvári utat teljes szélességében lezárják.

A felsorolt korlátozások miatt a BKK kéri, hogy aki Budán észak felől dél felé tart, az lehetőség szerint kerülje el a Fehérvári utat és a Bartók Béla utat.

A Szabadság híd lezárása miatt a pótlóbuszok az Erzsébet hídon közlekednek majd. Új, ideiglenes jelzőlámpás kordont alakítanak ki az Astoriánál a Rákóczi út végén, annak érdekében, hogy a pótlásban részt vevő, a Kossuth Lajos utca felől a Deák Ferenc tér felé tartó autóbuszok ott – a kiskörúti járművek mozgásával egyidőben – vissza tudjanak fordulni a Rákóczi úton a Károly körút felé. Ez a manőver a csomópont közúti kapacitását nem befolyásolja, azonban a szokatlan közlekedési szituáció az arra haladók kiemelt figyelmét kívánja meg.

A jelenleg zajló villamosmegálló-korszerűsítési munkákról

2016 nyarán és őszén 55 dél-budai villamosmegállót korszerűsítenek az Alkotás utcában, a Bartók Béla úton, a Fehérvári úton és a Villányi úton úgy, hogy azok akadálymentes közlekedési lehetőséget nyújtsanak. Az új CAF villamosok beszerzéséhez kapcsolódik emellett azok járműkarbantartó üzeme, a Budafoki kocsiszín átalakítása, amely jelenleg is zajlik, és várhatóan 2017 áprilisáig tart. Az új megállóhelyi peronok – igazodva az új villamosok padlómagasságához és hosszúságához – egységesen 26 centiméter magasak és legalább 36 méter hosszúak lesznek. A megállók átépítésével egy időben praktikusan egyéb kapcsolódó, kiegészítő munkákat is elvégeznek:

  • egyes peronok környezetében megnövelik a zöldfelületet, valamint új peronberendezést – esőbeállót, padokat, szemetest stb. – helyeznek el.
  • az érintett villamosvonal-szakaszok egy részén – összehangolva a peronépítéssel – elvégzik a szükséges vágány-, valamint felsővezeték-karbantartási, illetve a villamosok üzembiztonságát fokozó földkábel-építési munkákat is.
  • az Albertfalva kitérő megállóhely közelében elbontják a használaton kívüli végállomást, átépítik a vágányokat, új kitérőt építenek.
  • a villamosmegállók kényelmesebb megközelítése érdekében több helyszínen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek átépülnek. A Déli pályaudvar megállóhelynél az akadálymentes megközelítés érdekében új zebrát létesítenek.
  • felújítják a Fehérvári utat a Lecke utca és a Csurgói út közötti szakaszon.

forrás:bkk