Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 16. szombat, Gusztáv

Új forgalmi rend a Bartók Béla úton

Újbuda   |   2016, január 19 - 12:37
Nyomtatóbarát változatSend by email

Megszűnt a belváros felé vezető buszsáv a Bartók Béla út Kosztolányi Dezső tér és Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszán. A továbbiakban a járművek mindkét sávot használhatják, a forgalom ezentúl mindkét centrum felé haladó sávon haladhat.

A forgalmi rend módosítására azért volt szükség, mert a fonódó villamoshálózat bevezetésétől a Móricz Zsigmond körteret átszelő villamosvágányon megnőtt a villamosforgalom, ezáltal jelentősen csökken a belváros felé vezető forgalmi sávok kapacitása. A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint ez jelentős torlódásokat eredményezne.

A módosításnak köszönhetően mostantól a belváros felé vezető forgalmi sávokon gördülékenyebben haladhat az autós forgalom. A buszsáv megszüntetését indokolja az is, hogy a villamoshálózat fejlesztésével csökken a buszforgalom a Bartók Béla úton.

Az esetleges forgalmi torlódás során a buszsávban közlekedő 7-es autóbuszcsalád, a Bartók Béla út Móricz Zsigmond körtér – Szent Gellért tér közötti szakaszán továbbra is igénybe veheti a villamos vágányzónát, így a forgalmi rend módosítás a 7-es autóbuszcsalád számára sem eredményez hátrányt.

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

A döntő többség igényli az oltást – Falus Ferenc

A felmérésekkel szemben Falus Ferenc korábbi tisztifőorvos biztos benne, hogy a lakosság legalább 70 százaléka kérni fogja az oltást a COVID ellen, különösen, ha látja, hogy nincs mellékhatás, szövődmény és megvéd a betegségtől. Az EU megszervezi a vakcina ellátást és megszervezhető az oltás menete is. Két két és fél hónap alatt egy háziorvosi praxisban be lehetne oltani az embereket.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.