Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Újabb sportdiplomáciai siker Újbudán

Újbuda   |   2016, november 7 - 10:43
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újra beválasztották Hoffmann Tamás polgármestert a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökségi tagjai közé az október 22-én megtartott tisztújító közgyűlésen. Ezzel esély nyílt arra, hogy továbbfejlődhessen a kerület sportélete.

– Bár Újbudán több történelmi múltú egyesület is működik, a vízilabda még fiatal sportágnak számít – fogalmazott a közgyűlést követően Hoffmann Tamás, aki arra a legbüszkébb, hogy a póló meg tudott honosodni a kerületben. Az A-Híd OSC vízilabdacsapat otthonra lelt az elmúlt évek során a kerületben, a példaképek hatására pedig komoly utánpótlásbázis épült fel Újbudán. Mára 20 korosztályban 230 gyermek vesz részt különféle bajnokságokban; fiúk, lányok egyaránt. Hoffmann Tamás szerint az elmúlt években végzett munka eredményei magukért beszélnek. Ezt szeretné folytatni a jövőben is, mind a kerület polgármestereként, mind a Magyar Vízilabda Szövetség ismételten megválasztott elnökségi tagjaként.

A 2012-től 2016-ig terjedő időszak meghatározó korszaka lett a kerület sportéletének: Simicskó István honvédelmi minisztert, Újbuda országgyűlési képviselőjét 2012-ben nevezték ki sportért és ifjúságért felelős államtitkárrá, Hoffmann Tamást pedig ugyanebben az esztendőben választották be először a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagjai közé.

Simicskó István sportállamtitkári tevékenysége alatt bontakozott ki a mindennapos testnevelés gyakorlata. Az úszószövetséggel közös Minden gyermek tanuljon meg úszni! program eredményeként több ezer fiatal csatlakozott úszóegyesületekhez. A felnőtt lakosságot érintően 2012 és 2014 között 7-ről 12 százalékra emelkedett a rendszeresen sportolók száma. Újbudán ugyanezen időszakban 15 százalékkal országos átlag feletti eredményt sikerült elérni. A gyermekek tekintetében míg 2011-ben 4200-an sportoltak egyesületi keretek között, 2015-re ez a létszám 7200 fölé emelkedett.

Ezeknek az eredményeknek az eléréséhez szükség volt az ifjúsági sportéletét meghatározó beruházásokra. A miniszter és a polgármester közösen végzett munkájának köszönhetően számtalan iskolai sportpályát adtak át, felújítottak több tornatermet, és már az óvodákban is elkezdődött a népszerű sportágak szakszerű oktatása az ovifoci programon keresztül.

Az A-Híd OSC vízilabdacsapat otthonra lelt az elmúlt évek során a kerületben, a példaképek hatására pedig komoly utánpótlásbázis épült fel Újbudán. Mára 20 korosztályban 230 gyermek vesz részt különféle bajnokságokban; fiúk, lányok egyaránt.

H. L.