Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újbuda kiáll a kerületiek érdekeiért

Újbuda   |   2020, június 30 - 14:03Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda a civilekkel együttműködve kíván harcolni a Kelenföld és Ferencváros közötti vasútfejlesztés környékén élők érdekeiért. Pereskedés helyett tárgyalásos megoldást javasol az önkormányzat.

Európa egyik legfontosabb vasútvonalának része a Kelenföld és Ferencváros közötti szakasz, amely a következő években, uniós forrásból fog megújulni. A korszerűsítés során újabb vágányok épülnek majd és az Összekötő vasúti híd is szélesebb lesz. A fejlesztés rövid távon kisebb nagyobb kellemetlenségekkel -zaj- és porszennyezéssel- jár, mint minden más beruházás, de hosszabb távon a környéken élők érdekeit is szolgálnia kell.

A beruházást nem Újbuda Önkormányzata végzi, de a XI. kerület több ezer lakóját érinti, ezért a kerület vezetése mindent megtesz, hogy érdekeiket közösen képviselhesse a helyi civilekkel. A megoldást azonban nem az jelenti, ha az önkormányzat belép abba a perbe, amelyet a civilek képviselői indítottak a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ellen.

Újbudának - különös tekintettel a jelentős kormányzati elvonásokra – nincs anyagi forrása arra, hogy egy több százmillió forintba kerülő pert felvállaljon, amely ráadásul nem késlelteti a hatósági engedélyezési eljárásokat, illetve a beruházás előkészítési folyamatát, viszont lehetetlenné teszi a további tárgyalásokat a beruházóval.

Újbuda ezért egy olyan háromoldalú megállapodást kezdeményez a beruházásért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-vel és a Budapesti Fejlesztési Központtal (BFK), amely biztosítja, hogy az önkormányzat a jövőben is megismerhesse a kivitelező által készítendő kiviteli terveket és szavazati joga is legyen a tájépítészeti és forgalomtechnikai tervezés és megvalósítás folyamatában.

Újbuda azt is javasolja, hogy a beruházás környékén lévő ingatlanok állapotát még a kivitelezés megkezdése előtt mérjék fel. Egyeztetni kell a kompenzáció és kártalanítás részleteit, különös tekintettel a környező épületek szigetelésére, ablakcseréjére, az esetlegesen keletkező károsodások kijavítására, valamint a környezetrendezésre, így parkok és játszóterek építésére, korszerűsítésére. A környező lakások nyílászáróinak cseréjét még az építkezés megkezdése előtt el kell végezni.

Az érintett agglomerációs településeken a P+R beruházásoknak egyszerre kell megvalósulniuk, amelyet a beruházónak kell garantálnia. Az önkormányzat meg kívánja ismerni a munkálatok tervezett időtartamát, ütemezését, de elvárja a szállító utak teljes körű felújítását is.

Újbuda Önkormányzata megfigyelőként részt kíván venni a tervezői egyeztetéseken. A kivitelezés megkezdését megelőzően a tervezett végleges állapotot, így a zöldfelületek kialakítását is be kell mutatni a lakosság számára. A felmerülő kérdések és panaszok kezelése érdekében tájékoztatási irodát kell működtetni.

Újbuda mindent meg fog tenni a kerületben élők nyugalma, egészségük és értékeik megőrzése érdekében, amelyhez kéri a helyi civilek támogatását és aktív közreműködését.