Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 4. csütörtök, Kázmér

Újbuda óvodái a legzöldebbek

Újbuda   |   2015, november 26 - 11:05
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kiosztották az „Újbuda Környezettudatos Óvodája” díjakat, a kerületben jelenleg tizenegy óvoda viseli a „Zöld Óvoda” címet és ezzel egyedülállónak számít országosan.

Idén a kerület valamennyi önkormányzati fenntartású óvodája csatlakozott a környezetvédelmi programhoz, amely így jelenleg huszonnyolc intézményt, több mint négyezer gyermeket, szüleiket, nagyszüleiket és testvéreiket mozgósítja. Mindannyian örömmel csatlakoztak a programhoz, miközben változtattak gondolkodásmódjukon, a környezethez való viszonyukon, ráadásul Újbuda természeti értékeit, növény- és állatvilágát is megismerték. Az elmúlt évek több területen megmutatkozott az óvodapedagógusok ötletessége, elhivatottsága: több oviban megvalósult az esővízgyűjtés, a hulladékok újrahasznosítása pedig már rutinszerű gyakorlattá vált. Kisebb tanösvényeket, szebbnél szebb fűszer- és gyógynövénykerteket, valamint madárbarát kerteket is kialakítottak.

Újbuda Önkormányzata idén hatmillió forinttal támogatta az óvodák környezeti programját. - Az összeg felét, 2,8 millió forintot előfinanszírozásban kapták az intézmények; minden óvoda százezer forintban részesült – ismertette Hégli Imre a Környezetvédelmi Osztály vezetője.

A díjátadón is közel három és fél millió forintot osztottak szét: minden telephely kapott valamilyen jutalmat, az önkormányzati díjak összege harmincezer és kettőszázötvenezer forint között volt. Ezt egészítette ki a Tata cégcsoport, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság különdíja. Prabal Datta a Tata Magyarország Fióktelepének igazgatójának megtiszteltetés, hogy vállalatával olyan egyedülálló és szakmailag erős önkormányzati programhoz csatlakoztak, amelynek közönsége évről-évre bővül és amelyen keresztül nem csak a felnövekvő nemzedék, hanem több ezer szülő környezetvédelmi elköteleződését is támogathatják. A kiosztott különdíjakkal olyan intézményi gyakorlatokat emeltek ki, amelyek megfelelnek a TATA környezetvédelmi célkitűzéseinek, mint például a vízbázis védelme, a széndioxid kibocsátás vagy a hulladék csökkentése.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park két különdíjat ajánlott fel: egyik az Ócsai Tájházba, másik a pilisszentiváni Pilisi Len Látogatóközpontba szól. – Az innen induló természeti tanösvényhez egy tó is tartozik, ahol a gyerekek vízbiológiai vizsgálatokat végeznek és amely mellett madárgyűrűzési bemutatót is tartunk - mesélte Kézdy Pál, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakmai igazgatóhelyettese. A különdíj ezeken a programokon felül a gyerekek buszos szállítását is magában foglalja.

Az „Újbuda Környezettudatos Óvodája” program eredményeként egyre több óvoda döntött úgy, hogy munkáját országos szinten is elismerteti. Jelenleg tizenegy olyan intézmény van a kerületben, amelyik rendelkezik „Zöld Óvoda” címmel, ezzel országos szinten is egyedülállónak számít.

H.L.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Közbiztonsági ellenőrzés a Kelenföldi pályaudvaron  

Szerda délután és este a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése, a közterületi szabálysértések, bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, az azokat elkövetők elszámoltatása céljából szervezett közbiztonsági ellenőrzésre került sor a Kelenföldi pályaudvaron és környékén.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.