Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újbudai döntős a Magyarország Tortája versenyen

Újbuda   |   2020, május 22 - 14:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

A kelenvölgyi Poór István és Szívós Zita Mákvirág tortájának szurkolhatunk idén a Magyarország Tortája versenyen.

2007 óta minden augusztusban várjuk, hogy milyen lesz az ország tortája. A verseny célja hazai ízvilágú, Magyarországgal összefüggésbe hozható készítmények kreatív megalkotása. A benevezett torták receptjét el kell juttatni a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületéhez, majd elbírálásuk után - jellemzés, anyagösszetétel, technológia szempontok alapján - következik a gyakorlati elődöntő. Héttagú szakmai zsűri választja ki ízvilág és esztétikai szempontok alapján a továbbjutó tortákat, a februári Sirha szakmai kiállításon. A döntős versenyzők írásbeli értékelést kapnak megálmodott toráikról, ami alapján lehetőségük van módosítani a receptúrán. A júniusi döntőben a zsűri előtt időre kell elkészíteni az alkotásokat, az eredményt pedig minden évben augusztus 20-a előtt hozzák nyilvánosságra.

Poór István családja 1930 óta él a XI. kerületben, a Kelenvölgyben. 12 éves korától vonzotta cukrászat, középiskolásként lett a Gundel Károly verseny győztese, a GSZT (Gasztronómia Szálloda Turisztika) újság különdíjában is részesült. Szakmai tapasztalatait cukrászmestereknél is bővíthette; Szamos, Maróni, Auguszt, Bergmann műhelyében. A Major Cukrászdában szakoktató mesterei (Kiss Károlyné és Nagyné Haán Bernadett) sok támogatást, ötletet, ösztönzést adtak az Ország Tortájához.

A versenyre szánt Mákvirág tortát Poór István néhány hónapja kísérletezte ki fiatal kolléganőjével, Szívós Zitával. A fiatal cukrászok törekedtek arra, hogy minél többen élvezzék tortájuk ízét: a magyar cukrászatban népszerű eper mellé a néha kissé háttérbe szoruló mák került. Utóbbi kiváltja a lisztet, ezért az édesszájúak glutén-, dió- és mogyoróféléktől mentes, alacsony kalóriatartalmú süteményt kapnak.

Mivel az ország tortája augusztus 20-án kerül a nagyközönség elé, a cél egy könnyed, gyümölcsös ízvilág létrehozása, a mák ízéhez társuló frissítő citrom felhasználásával. A mákmezők hullámzó, színpompás látványát a torta küllemében is megjelenítik.

Az idei döntőbe jutott tortákról itt olvashat.