Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

UPI helyett Pedagógiai Oktatási Központ lesz

Újbuda   |   2015, március 10 - 14:21
Nyomtatóbarát változatSend by email

Március 19-éig tart idén az Újbudai Pedagógi Napok című, több hetes rendezvénysorozat. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Újbuda Önkormányzata és az Újbudai Pedagógai Intézet szervezésében jött létre szakmai programokon előadások és módszertani bemutatók egyaránt találhatók.

A szakmai esemény megnyitója a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban zajlott. - Sok téma foglalkozik az iskolakezdéssel, iskolaérettséggel, de szó lesz nyelvtanításról és az erkölcstan tanításáról is - mondta Gyurcsó Gyuláné, az Újbudai Pedagógiai Intézet vezetője. Czunyiné Dr. Bertalan Judit az EMMI államtitkára szerint a program tartalmas, aktuális, szakmai és komoly tartalmi kérdéseket feszeget, próbálja megtalálni a köznevelés aktuális kérdéseire a válaszokat.

Szó volt arról is, hogy a jövőben változik a pedagógiai programok formai és a szakmai kerete. A nemzeti köznevelésről szóló törvény értelmében ugyanis április 1-től - az állami köznevelési feladatellátás keretében - az Oktatási Hivatalhoz kerülnek az állami pedagógiai-szakmai szolgáltatások és úgynevezett POK-ok, Pedagógiai Oktatási Központok jönnek létre. Ennek következménye, hogy a pedagógiai intézeteket átszervezik. - Azoknak ajánlunk munkát, akik eddig is ezen a területen dolgoztak - mondta Pölöskei Gáborné, az EMMI helyettes államtitkára.

Hoffmann Tamás polgármester az oktatási intézmények támogatásával a kapcsolatban elmondta: - Az önkormányzat februárban elfogadott költségvetésében több mint 800 millió forint van oktatási-nevelési intézmények támogatására. Ebből közel 300 millió forint jut cafetériára, jutalmakra, valamint a nyári táboroztatások pedagógusbéreire, intézmények állapotának javítására 200 millió, úszásoktatásra 100 millió, pszichológusok, gyógytestnevelők, ösztöndíjak finanszírozására további 70 millió forint jut – mondta.

Az elmúlt évben több, mint 300 számítógépet kaptak az intézményeknek, létrejött a kerület első smart tanterme is. Ezek a programok 2015-ben is folytatódnak - mondta Hoffmann Tamás, majd hozzátette, az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy az áprilisi változtatások ne befolyásolják a pedagógiai intézetnél hosszú évek alatt kiépített magas szakmai színvonalat.

H.L.