Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 8. szerda, Ellák

Véget érnek a szóbeli érettségi vizsgák

Újbuda   |   2015, június 26 - 12:33
Nyomtatóbarát változatSend by email

Pénteken véget érnek a középszintű szóbeli érettségi vizsgák, ezzel lezárul a tavaszi matúraszezon. Most a felvételik ideje következik, a felsősoktatási felvételi ponthatárokat július 23-án hozzák nyilvánosságra.

A mostani a 22. vizsgaidőszak volt a 2005-ben bevezetett új rendszerben, az érettségizők közül több mint 79 ezer végzős középiskolás szerezhet érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül még - a vizsgarendszer által nyújtott lehetőségekkel élve - több mint 36 ezer diák tett legalább egy vizsgatárgyból valamilyen fajta érettségit.
Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint a matúra 3327 érettségi vizsgabizottság közreműködésével zajlott, 1172 helyszínen összesen mintegy 115 300 diák adott számot tudásáról.
A diákok együttesen mintegy 425 700 vizsgát tettek le. Érettségi bizonyítványukba és tanúsítványukba további 44 130 érettségi vizsgaeredmény kerül a már előzőleg megszerzett vizsgaeredményeik alapján - jelezték.
A mintegy 425 700 vizsga közül 42 400 volt emelt szintű, 383 300 pedig középszintű. Az emelt szintű vizsgák száma a tavalyihoz képest több mint 1200-zal, 3 százalékkal nőtt. A hivatal szerint ez a növekedés is - az előző években tapasztalható folyamatos emelkedés után - tükrözi a felsőoktatási felvételi feltételeinek változásait, az ott elvárt magasabb követelményeket.
A diákok választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban - az idegen nyelven letett vizsgatárgyakat külön számolva - 157 tárgyból volt középszintű és 77 tárgyból emelt szintű érettségi vizsga.
A felsőoktatásba jelentkezőknek érdemes még a július 9-i határidőre figyelniük. Eddig lehet a hiányzó dokumentumokat pótolni, illetve az adatokat módosítani az idei felsőoktatási felvételi eljárásban.
A ponthatárokat július 23-án hozzák nyilvánosságra.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.