Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Vigyázz, kész, gurulj!

Újbuda   |   2018, szeptember 18 - 10:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

Harmadik alkalommal lesz Babakocsis sétanap Újbudán, melynek célja tesztelni a kerület közlekedési útvonalait a járdák négykerekűivel. Az eseményt idén – a Közlekedésbiztonsági Nappal közösen – szeptember 22-én a Bikás parkban rendezik meg. A programra már jelezte részvételi szándékát a Barátok közt sorozatból ismert kismama, Nyáry Dia is.

Akadálymentesek-e az utcák Újbudán? Mennyire lehet babakocsival, illetve kerekes székkel járdán, vagy éppen az átkelőhelyeken biztonságosan közlekedni? Ezekre a kérdésekre keresi ezúttal is a választ Újbuda Önkormányzata a szeptember 22-i Babakocsis sétanapon. Újbuda Önkormányzata már évek óta nagy figyelmet fordít a kerületben az esélyegyenlőségi és családbarát szempontokra, ennek egyik kiemelt terepe a biztonságos és akadálymentes közlekedési útvonalak megteremtése.
A vidám sétaprogram résztvevői a Bikás parkból indulva mérik fel, milyen játszóterek, baba- és családbarát szolgáltatások, és persze milyen utak fogadják a járdák négykerekűit. A tervezett útvonal (Bikás park–Etele tér–Szombathelyi tér–Bikszádi utca–Etele út–Bikás park) nagyjából egy óra alatt járható be. A gyülekező 15 órakor kezdődik, a start fél négykor lesz. A programon részt vesz a Barátok közt sztárja, Nyáry Dia színésznő is, aki a mindössze két hónapos Zétény kisfiával tervezi az útvonal bejárását.
A jelen év különlegessége, hogy a program a Közlekedésbiztonsági Nappal együttműködve valósul meg. A séta résztvevőit izgalmas ajándékok mellett családi fotózás és egy rendhagyó közösségi táncprodukció is várja a Let’s Groove csapatának közreműködésével.
A programra az előzetes regisztrációkat szeptember 19-éig várják a szervezők a setanap@ujbuda.hu e-mail címen, illetve a rendezvény napján a helyszínen is lehet regisztrálni.

(Újbuda)