Az OSC simán győzte le hazai pályán a BVSC-t az OB1 középszakaszának első meccsén. A Nyék Imre Uszodában Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője a mérkőzés után nyilatkozott az M4-nek: - Azt a védekezést tudtuk játszani, amit már az előző hetekben is játszottunk és nagyon eredményesen működött. Emellett a támadások is többé-kevésbé eljutottak oda, hogy gólhelyzetben lévő játékos kapura tudott lőni.
Legközelebb vasárnap az Egerrel mérkőznek meg az újbudaiak. Ez a mérkőzés Vincze szerint komoly erőfelmérő lesz, különösen azért, mert nagy jelentősége van a döntőbe kerülés szempontjából. Úgy véli, szinte egy elődöntőt fognak játszani. - Szeretném, ha ugyanilyen koncentráltan és ugyanilyen eredményesen is tudnánk játszani. A tűzzel, a lelkesedéssel nincs gond. Ha profik vagyunk, akkor a jó teljesítmény párosul ehhez – mondta.
Fotó: Balogh Máté
Märcz Tamás a BVSC vezetőedzője szerint megtisztelő, hogy bár eldőlt a mérkőzés a harmadik negyedben, ennek ellenére az OSC nem vett vissza a ritmusból és ugyanolyan intenzitással játszottak végig. Szerinte ez nem mindig jellemző egy ilyen mérkőzésre. - Mi azért küzdöttünk, hogy próbáljunk korrigálni az eredményen, viszont ők a végletekig játszották ezt a meccset – mondta.
Eredmény, E.ON férfi ob I, középszakasz, felsőház:
A-Híd OSC Újbuda - BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 14-6 (4-1, 3-2, 4-2, 3-1)
G.: Graham, Decker Á. 3-3, Nagy Á., Kovács G. 2-2, Drasko Brguljan, Juhász Zs., Bundschuh, Salamon, ill. Pásztor 3, Török B., Létay, Nagy S.
Újbuda